0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 13.

Zala és az átgondolt elvárások

Mudi kutyánk, Zala sok nehézséget okozott nekünk, több tréner azt tanácsolta, váljunk meg tőle.

A sorozat első része ide kattintva érhető el.

Mudi kutyánk, Zala tapasztalatlanságomból és időhiányból kifolyólag sok nehézséget okozott nekünk. Több tréner azt tanácsolta, hogy váljunk meg tőle. Mi más utat választottunk, tisztáztuk az elvárásainkat, és egy döcögős, de működő rendszert alakítottunk ki, amiben hasznát tudjuk venni kutyánk képességeinek. Milyen kompromisszumok vezettek idáig? Lássuk!

Azokban a tavaszi napokban, mikor lemondtunk az állatállomány tanyára költöztetéséről, hatalmas volt bennem a zűrzavar. Mi legyen Zalával? Hiszen gyerekkorunkban több kutyánk is volt, keverékek, és a velük való együttélés teljesen pozitív emlékeket hagyott maga után.

Mi romlott el azóta? Valóban ennyire rossz fajtát választottam? Vagy tényleg én vagyok alkalmatlan a kutyatartásra? Olvastam, videókat néztem, végül felhívtam a mudimentőket.

A hölgy kedves volt, azt mondta, ha ivartalanítjuk a kutyánkat, tudják fogadni és biztosan találnak neki gazdát. Emellett együttérzőn jegyezte meg, tudja, hogy most nagyon nehéz, de „simán meg lehet fogni” egy ilyen kutyát, amilyennek Zalát leírtam. A hölgy azt sugallta, hogy a problémám másnál is előfordult már, és nem ördöngösség megoldani. Nem kell hozzá elérhetetlenül sok idő, summa cum laude kutyaegyetem, csak egy kis józan ész és törődés. Úgyhogy megpróbáltam kicsit távolabbról szemlélni a helyzetet.

Kezdetben volt kutya a vidéki háznál

Férjemmel beszélgetve arra jutottunk, hogy a mi gyerekségünk alatt vidéken egészen máshogy nézett ki a kutyatartás, mint ami ma elvárás. Kutyáink ott voltak az udvarban. Enni-inni kaptak, cserébe őrizték a házat, jelezték, ha idegen jön. Éjjelente ezért kicsit nyugodtabban lehetett aludni. Volt, hogy elvittük őket sétálni, de többnyire nem. Ha kinn tettünk-vettünk az udvaron, kísértek minket. Voltak helyek, például a veteményes, ahova nem jöhettek be. A házba se nagyon, esetleg egy-egy helyiségbe. Nálunk tacskó keverékkutyánk élete egy részét futóláncon töltötte, mert egyszerűen nem tudtunk olyan kerítést építeni, ahonnan nem fúrta ki magát.

Mégis, gyerekkori kutyáink alapvetően vidám, megelégedett állatként maradtak meg emlékezetünkben.

Mondhatnánk, hogy elhanyagoltak voltak. Nem sétáltak napi két órát, nem tanultak alapvető engedelmességi feladatokat, kutyaiskoláról pedig nem is hallottunk. De mikor is vittük volna kutyáinkat ilyen helyre? Férjem szülei, anyukám egyszerre több munkahelyen dolgoztak. Emellett ott volt a kert, férjem apukájának a méhek is. Nem azt mondom, hogy akkor ideális volt a helyzet, hiszen biztos voltak olyan kutyák, amiknek ennél rosszabb sors, méteres lánc, teljes szeparáció vagy kegyetlen bánásmód jutott abban az időben. És a felesleges, problémás kutyákat megölték. Egyik gyerekkori barátnőm kutyáját a nagypapája lelövette, mert szökdösött, és a saját és más utcabeli családok baromfiját pusztította.

Városi kutyatartás

A városokban élő kutyák megszaporodása egészen új trendet hozott magával. A lakáskutyák nem lehettek olyan képzetlenek, mint vidéki társaik, hiszen néhány tíz négyzetméteren kellett az embereknek együtt élni velük. Megjelent az igény a kutyaiskolákra, ma már rengeteg ilyen hely működik. Elvárás lett, hogy a kutyával foglalkozni kell, „le kell mozgatni”, „agyban le kell fárasztani”.

A kutya családtaggá vált, akinek bejárása van a legtöbb helyre, ahová a gazdának is. A szelekció – legalábbis legálisan – megszűnt. Ha a kutya családtag, akkor ugyanúgy joga van mindnek élni, mint a család többi tagjának.

Kutyamentő egyesületek alakultak szigorú örökbefogadási szerződéssel, és azzal a nézettel, hogy felelős gazda csak innen, vagy hivatalos tenyésztőtől választhat ebet. Az elvárások pedig megérkeztek az elvárosiasodó, a természettől, gazdálkodástól elszakadó vidékre is. És az én fejembe is…

Munkakutyák az elvárások zűrzavarában

Emlékszem, mennyire megdöbbentett, mikor egyetemi muditulajdonos barátnőm azt mesélte, hogy ha Bodor kutyája nem teljesít jól a terelésben, elajándékozza, másikat szerez helyette. Micsoda szentségtörésnek tűnt ez akkoriban hobbiállattartó lelkemnek! Eltelt tizenöt év, kutyát választottam, gyakorlati célokkal. Riassza el a ragadozókat a baromfiudvartól. Jelezzen, ha bárki illetéktelen lép a portára vagy váratlan esemény történik. Segítsen a tanyán mozgatni a nyájat.

Legyen hasznos munkatárs, cserébe fedél lesz a feje fölött, enni-inni kap a megőrzött javakból, és tartozhat valahová.

Aztán Zala megérkezett, elkezdtem úgy viselkedni vele, ahogy azt hobbiállattartóként tanultam. És ez elvárások tömkelegét hozta magával. Sétáljon szépen pórázon (minek, ha tanyasi kutyának szánom?); hozza vissza a labdát (minek dobtam akkor el?); legyen simogatnivaló a gyerekeknek (akik kicsik még ahhoz, hogy egyedül hagyjam őket bármilyen kutyával, úgyhogy ez nekem lesz újabb munka); jöjjön be a házba, mert magányos szegény (a feladatok kinn vannak); sétáljunk vele rendszeresen, hadd érjék új ingerek (mikor másom sincs otthon, csak elvégzendő feladataim); viselkedjen kedvesen a vendégekkel (az a dolga, hogy távoltartsa az idegeneket); ne ugasson sokat, mert a szomszédok mérgelődnek (hogy a fenébe jelzi akkor, ha esemény van?); legyen dédelgetett családtag (a három gyereket se tudom soha eleget szeretgetni).

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: