0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Látogathatóvá tették a szoliter növényeiket is

A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (Makeosz) Olaszországba szervezte őszi szakmai útját. A programban faiskolák és közterületi parkok, felújított gyárépületek belső kertjének megtekintése egyaránt szerepelt.

A magyar szakemberek ellátogattak Európa legnagyobb faiskolai cégéhez, a Vannucci Piante faiskolába, amit Andrea Massaini marketingvezető mutatott be.

Andrea Massaini marketingvezető mutatta be az idén 85 éves faiskolát

Az idén 85 éves faiskolát 1938-ban alapították, és ma már a negyedik generáció vezeti.

Annak idején 800 négyzetméteren kezdték el a növénytermesztést, majd a világháború miatt megállt a fejlődése és csak utána indult újra. Ez az időszak volt az „olasz boom”, amikor az újjáépítési lendületben a növények is fontossá váltak.

Akkor fedezték fel, hogy Pistoia térsége kiváló a faiskolai termesztésre. Szinte teljesen körbeveszi egy hegykoszorú, a védett völgyben pedig tökéletes a mikroklíma és gazdag a vízkészlet, ami segíti az eredményes növénytermesztést. A Vannucci faiskola alapítójának fia, a mostani főnök édesapja hozta létre a céget a kis családi vállalkozásból, és irányításával bővítették ki a tevékenységi köröket. A jelenlegi cégszerkezet 2000-től működik, attól fejlődött igazán sokat a faiskola, amikor kiléptek a nemzetközi piacra. Ma már gyakorlatilag a világ legnagyobb beruházásai, köztük olimpiai parkok, nemzetközi vásárok, expók zöldfelületeihez szállítanak növényeket.

Növényeiket 95%-ban külföldre értékesítik, a legnagyobb felvevőpiacuk (65%) Európa, a fennmaradó részt elsősorban Indiába, Kínába, Afrikába szállítják.

Franciaország, Németország és Anglia a legfontosabb ügyfeleik, míg Ausztria, Lengyelország, az észak-európai államok és Magyarország vásárlásaikat tekintve a második körhöz tartoznak. Ügyfeleik között viszonteladók, gartencenterek és kertészeti árudák, kerttervezők és kivitelezők, valamint önkormányzatok egyaránt szerepelnek. Európa nagyobb városai, köztük Párizs, Isztambul, London rendszeres megrendelőik.

A Vannucci Piante faiskola bemutatókertjében 1400 szoliter látható

Több kisebb faiskolával dolgoznak együtt, közülük 150 működik Pistoiában, öt Kelet-Olaszországban, három Dél-Olaszországban. Emellett Európa más részein is üzemelnek faiskolák, amelyek nekik termelnek.

Több mint hatvan országgal kereskednek, köztük van a közép-ázsiai és a dél-afrikai régió is, egészen eltérő éghajlattal. Kilencezer különböző növényfajt és fajtát termesztenek az egészen kisméretű konténeres növényektől kezdve a szoliterekig.

Szabadföldben és konténeresen is nevelnek növényeket. Semmi sincs véletlenül, a konténereken a beültetés előtt már szerepel annak a sornak és oszlopnak a száma, ahová a benne levő növény kerül. Mindent tudnak a növényről, ha nem így lenne, akkor nem lehetne pontosan szervezni a munkát ekkora területen. A beültetést követően a növények 95%-át legalább egy évig konténerben nevelik az értékesítés előtt. Az eladók pontosan tudják, hogy egy adott területen hány növény van, és abból hányat tudnak még értékesíteni. Azt is meg tudják mondani, hogy az adott növényt hol termesztették, pontos a rendszerük a kiföldlabdázástól kezdve. 90%-ban szabadföldben nevelik a növényeket, és most az őszi hónapokban konténerezik be azokat, melyek 2024–25-ben kerülnek eladásra.

Semmi sincs véletlenül, már konténerezéskor pontosan tudják, melyik növény hova kerül a faiskola területén
Minden vizet felfognak (a csapadékot és az elfolyó drénvizet is), tárolják és visszaforgatják öntözésre. Fúrt kutakból és víztározókból is tudnak vizet venni, de a kutakat csak vészhelyzetben nyitják meg.

Az első vízvisszaforgató rendszerüket 1995-ben üzemelték be. Vannak kifejezetten a vízgazdálkodással foglalkozó alkalmazottaik, és két növényorvost is alkalmaznak. A környéken nekik dolgozó 150 kis faiskolával folyamatos a szakmai konzultációjuk.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: