A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. bivaly­csordájának pásztora víziszárnyasokat tenyészt szabadidejében. Szeifert Péter sok más itt élő állattartóhoz hasonlóan „egyszerűen vonzódik” az őshonos állatfajtákhoz, ezért tenyészti a fodros tollú magyar ludat és a magyar kacsát, utóbbiból is 10 év alatt sikerült az ezüst színváltozatot stabilan kitenyésztenie.

Sokan járnak Péterhez tenyészludat vásárolni, hisz azon kevesek közé tartozik, akinek igazán puffosak, habos-babosak, vagyis úgynevezett dupla fodrosak a madarai, merthogy neki így tetszenek.

A libák szeretete egyébként nem új keletű. Az 1995-ös születésű Péter a nagyszüleinél nevelkedett Nagyhegyesen, az első emlékei hároméves korából az ottani állatokról vannak, ahogy ott van közöttük, figyeli a hangjukat.

– Szeretek minden jószágot, de a víziszárnyas az, ami a legközelebb áll a szívemhez, a kacsa meg a liba, mindig abból is volt a legtöbb – vallja a tenyésztő.

Így volt ez Péter édesapjánál, Szeifert Lászlónál is, aki gulyás a génmegőrző magyar szürke gulyája mellett, Péter ugyanitt a bivalycsorda gondozója, és már másfél éves Peti kisfiának is az első dolga, hogy gumicsizmát húzzon, és menjen az állatokat etetni. Igaz, egyelőre ez még inkább csak a jószág hajkurászását és szeretgetését jelenti, de a macskák például hagyják magukat nyúzni. Amíg Péter a faluban a nagyszülőknél lakott, a tanyán élő édesapjával mindig versengtek, melyiküknek szebbek az állatai.

A lúdtenyésztés kezdetei

– Apámnál láttam az első fodros libát, még gyerekkoromban. Utána nagyon sokáig még csak nem is hallottam a fajtáról, majd olyan tíz évvel ezelőtt, amikor ideköltöztünk Hajdúszoboszlóról, vettem három darabot, hogy megpróbálkozom a tartásukkal. De azok a ludak még nem voltak ilyen fidres-fodros, habos-babosak, és valamiért nem is sikerült szaporítanom őket. Ezért fajtaváltás mellett döntöttem, tartottam landesit, bütyköst és mindenféle más libát.

Azért utána is még egyszer megpróbálkoztam a fodrossal, de akkor már jobban utánajártam a fajtának. Kikérdeztem nevesebb tartókat, tenyésztőket, bírákat arról, mit lehet róla tudni, milyen igényei, típusai vannak, kitől lenne érdemes beszerezni. El is vették egy kicsit a kedvemet a dupla fodros libától azzal, hogy egymással nem tudom majd őket pároztatni, nem lesz belőle semmi, mert a genetikájuk üti egymást, és terméketlenek lesznek a tojások.

A dupla fodros

– Nekem az erdélyi vonal tetszett a legjobban, mert azok a madarak kisebbek, nyakuk rövid, és szép arányosak. Sok tenyésztő viszont nem szereti, mert a minél nagyobb ludat szeretik a fodrosból is. Annak ellenére, hogy nekem a közepes- vagy a kistestű tetszik, az állományomban van nagyméretű madár is, elkerülhetetlenül bekerültek, ahogy innen-onnan összeszedtem őket.

A rákövetkező évben, 2019-ben 120 darab libám lett, ami 90 százalékban volt dupla fodros. Rácáfoltam az állításra, hogy terméketlenek lesznek a tojások. A tenyésztésbéli siker és az, hogy elkezdték vinni tőlem a tenyészállatokat, további ösztönzést adott – mondta Szeifert Péter.

Mondhatnánk, hogy akkor nem is olyan nehéz a dupla fodros ludat tenyészteni, különösen, hogy az őshonos fajtákról azt tartják, kevésbé kényesek. De ez így nem teljesen igaz. Lehet az őshonos vagy modern fajta, ha az állat nem kapja meg a neki szükséges tápanyagot, nem fog fejlődni, nem fog szaporodni.

És ennek a baromfinak sem mindegy a takarmány, a vitaminpótlás, a megfelelő hely. A tojásokat összeszedem, fontos a megfelelő tárolásuk, és a keltetésre is oda kell figyelni.

Rengeteg zöldet kapnak. Télen, amikor már a madarak nem tudnak legelni, lucernabálát bontok nekik, meg kukoricát, búzát, napraforgót adok minden baromfinak. A libák pedig még zabot is kapnak. Ettől lesz jobb a tolluk, meg híznak is tőle.

– De a tenyésztésnek a jó takarmány mellett a jól bealmozott, szélvédett hely is segít, hogy nyugodtan tudjanak tojni, a tojást pedig jobb összeszedni, hogy ne fagyjanak el. Ez talán a titka, amiért nekem sikerült a dupla fodrost tenyésztenem, akár 120 darabot is egy évben.

A libának nagy terület kell. Ha csak az udvaron vannak, lekopaszítják egymást. Itt nálunk kijárnak legelni, mikor itthon vagyok, kiengedem őket. Azzal, hogy oda mennek, ahová akarnak, elkerülöm a csipkedést, persze megfelelő vitaminellátást is kapnak.

Én csak tenyészállatot értékesítek, ezért egynapos korban egyáltalán nem szoktam kislibát eladni, csak amikor már kitollasodnak. Akármit ugye nem ad el az ember, azt más se tartsa tovább, ami nekem nem tetszik. Olykor-­olykor még mindig visszajön egy-egy sima vagy szalagos egyed, vagy amin csak pár szál hosszú toll van. Ezek mind jönnek a konyhára, de nem sok hál’ Istennek.

Madárinfluenza és ragadozók

Péter a fodros lúd tartását csak annak ajánlja, aki tud számukra nagy teret biztosítani. Ő ugye kiengedi az állományt a szomszédos gyepre, a ludak érkezésünkkor épp a ház előtt legeltek, így rögtön fölmerül a madárinfluenza veszélye, és persze a róka, az aranysakál is.

A ragadozók ellen könnyű a védekezés: úgy hívják komondor. A jószágot éjszakára behajtják, kiengedik a kutyákat, és nincs az a ragadozó, ami kifogna a tanyát védő komondorokon.

– Madárinfluenza nálunk sose volt. Talán tavalyelőtt volt itt egy nagy hullám, akkor a közelben lévő, olyan 600-as libatartó telepen meg kellett semmisíteni az egész állományt. Mi akkor a szomszéd udvarba engedtük át a ludakat legelni. Nem lakik ott senki, és magasra nőtt a gaz, én meg ott voltam velük.

Ahogy azt már említette Péter, a nem kellően fodros libák útja a konyhába vezet. Míg az édesapa a libából is pörköltet főz, Péter 2019-es esküvője óta a libasült a felesége reszortja. Nóra, ha befér a sütőbe, egészben szereti megsütni a libát. Ha túl nagy, akkor darabolja, illetve kiterítve süti meg. Többnyire krumpliágyra teszi a madarat, a hasába hol hagymát, hol füstölt szalonnát, esetleg almát tesz – ahogy épp a kedve tartja. Fűszernek csak sót és borsot használ – igaz, egy tanyasi liba húsának nincs is másra szüksége. Lefedi alufóliával, és ha már puha, leveszi a fóliát és megpirítja. Ha kisebb, fiatalabb az állat, akkor sütőzacskóban készíti el.

Törzstenyészet

Egyelőre Péter állománya hivatalosan nem törzstenyészet, ám ő csak tenyészállatot értékesít. 15-20 ezer forint egy-egy madár ára. Bár lehetne nagyobb a kereslet erre a szép állatra, azért az interneten is megtalálják a vevők a tenyészlibáit,

Péter nem veszi igénybe az in situ őshonos támogatást, de ha minden összeáll, akkor 2025-ben talán majd benyújt egy pályázatot. Vettek ugyanis egy házat Egyeken, és Ohatról az erősen lecsökkentett állomány is költözik velük. Ott szerinte megteremthetők a törzstenyészetté nyilvánításhoz szükséges feltételek, bár ő támogatástól függetlenül folytatja a habos-babos dupla fodros magyar ludak és a 10 év munkájával kitenyésztett ezüstszínű magyar kacsák tenyésztését is. De ez már egy másik történet…