A liba esetében, speciális tartástechnológiája miatt, az idei kukorica árcsökkentő hatása csak 2024-ben fog megmutatkozni. A liba ugyanis idénytermék, továbbra is csak Márton-napra és karácsonyra fogyasztják, miközben az árut egész évben, folyamatosan állítjuk elő. Tehát egész évben finanszírozni kell. Itt nem pörög úgy a pénz, mint például a brojlernél. A készterméket nyár végén, ősz elején értékesítik a feldolgozók, akkor kötnek szerződést rá. Ilyenkor, ha lúd, akkor legyen kövér alapon kezdődik az üzletkötés a feldolgozó és a kereskedő között, amolyan kezelhető áron. De ekkor megjelentek a lengyelek, és 20-30 százalékkal alákínáltak a kialkudott árnak.
A hazai libatermelést vizsgálva megdöbbentő, hogy 30 évvel ezelőtt általában 10-12 millió libát (hús és hízott) állítottunk elő, míg a 2022-es libatermelés nem érte el a 3 milliót. Nemrég, 2021-ben még 4 millió libát tartottunk. Ebben az évben 3-3,2 millió liba termelése várható.
A lengyelek az 1990-es évek elején 2 millió libát tartottak, manapság viszont évi 7-8 milliót értékesítenek. Ők lettek a legnagyobb kibocsátók, így az ár meghatározásában mindig övék az utolsó szó. A mostani aláígérésnél azonnal jelezték a vásárlók, hogyha az import ennyibe kerül, akkor ti, magyarok is csináljatok valamit. Ez a valami az, hogy itthon is csökkentjük az árakat, már csak azért is, hogy az idei termelést el is tudjuk adni.
Most, november elején a szakma azért remeg, hogy 2023-ban be ne robbanjon ismét a madárinfluenza. További speciális gondot okoz az izraeli háború, mert a magyar hízott áru jelentős részét eddig Izrael vásárolta, de az a piac most leállt. Csakhogy az alapanyagot már kihelyezték itthon tömésre, vágásra, valamit kezdeni kell vele. Amikor a libát mint húslibát 8 hetes korára tömésre előkészítik, akkor már nincs más megoldás, azt az állományt ki kell vágni.
A káreseteknél a kifizetéseket szigorítani kellett, mert – finoman szólva – előfordultak nálunk visszásságok.
Elsőrendű feladattá vált a víziszárnyas-ágazat egészének a rendbe tétele, a talpon maradása érdekében ez elkerülhetetlen. Az ágazat fontos foglalkoztató, mintegy 40 ezer főt alkalmaz, a szerződött partnerek száma mintegy 10 ezer. Az ágazat megmaradásának a piaci versenyképesség a feltétele, amihez megfelelő volument kell tudni kibocsátani. Tovább kell erősíteni a víziszárnyas-ágazat szervezettségét. Ez az integrációt takarja. A megfelelő szintű fejlesztéshez ugyancsak szükség van megfelelő mennyiségű termelési kibocsátásra, amihez folyamatos beruházásra, új állattartó telepek építésére van szükség.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a telepeknek minden körülmények között meg kell felelnie az új állategészségügyi és járványügyi feltételeknek. Menet közben figyelemmel kell lennünk a fajspecifikus kérdésekre, vagyis arra, hogy a libának fajlagosan jóval több tápra van szüksége 1 kilogramm élő testtömeg előállításához, mint más baromfiféléknek, amellett ez rizikósabb vállalkozás, amihez több tőkére van szükség. A termékek árának a különbségében ezt nem sikerült elismertetnünk.
Felvetődött már a vakcinázás. A franciák október elején megkezdték, mi pedig még töprengünk, hogy bevezessük-e vagy sem. Ennek a következményeivel mindenképpen számolnunk kell. Akad olyan piac, amelyik a vakcinázott állatokból származó termékeket nem fogadja el. Sőt, a hírre, hogy az EU-ban vakcinázáson gondolkodnak, és hogy a franciák elkezdték, az amerikaiak kijelentették, hogy ez esetben egész Európából nem fogadnak be baromfiterméket. A franciáknak ez nem okoz nagy dilemmát, mert a baromfitermelésük 90 százalékát belföldön értékesítik. Nálunk, mivel az export sokkal meghatározóbb, szó szerint húsba vágó kérdés, hogy milyen következményekkel járhat a vakcinázás. Nagy kérdés a kacsánál, mert abból kiugróan sokat szállítunk a Távol-Keletre és a tengerentúlra. Most az a szakmai álláspont érlelődik, hogy a törzsállományok vakcinázásával kellene kezdenünk.
Ugyanakkor ismert, hogy a vakcinázással – éppúgy, mint a covidnál – nem tudjuk biztosan megszüntetni a fertőzést, csak valószínűsíti, hogy a súlyos helyzetet elkerülhetjük, talán megelőzhetjük vele. Nagyon úgy fest, hogy a madárinfulenzával eztán együtt kell élnünk.
A Tranzit Csoport évi 25-30 millió eurót, vagyis 10-12 milliárd forintot fordít fejlesztésre. A feldolgozóiparban ez kötelező, és majdnem ugyanígy érvényes a háttérre, azaz a törzstenyésztőtől a keltetésig, a takarmány-előállítástól a telepekig.
A szervezettség javítása azért is szükségszerű, mert ma még nem minden baromfitartó tagja a BTT-nek vagy más illetékes szövetségnek. Emiatt aztán az adatok nem megbízhatóak. A tavalyi mélypont után most kezd visszaállni a termelés, de a 2021-es adatoktól még mindig elmaradunk. A kacsánál könnyebb a visszaállás. Annál akkor van nagyobb baj, ha a törzsállományt kell kivágni, mert újra termelésbe helyezni akár egy évig is eltart.
Ez év első nyolc hónapja alapján kijelenthető, hogy a tavalyi bázishoz képest a hízott libánál 28 százalékos, a húslibánál 20 százalékos, a hízott kacsánál 67 százalékos, a pecsenyekacsánál pedig 20 százalékos a növekedés.
A takarmány drasztikus drágulásáról már többször kifejtették a véleményüket az állattenyésztők, minden lehetséges fórumon. Ez nem egyezik meg a közvélekedésben elterjedt nézőponttal.
Az ukrán áru meghatározó része a világpiacra kerül, nem csak a szegényebb afrikai államokba. Érkezett belőle az EU-ba is, elsősorban a mediterrán tagállamokba, a görögökhöz, az olaszokhoz, a spanyolokhoz. Érkezett ukrán áru hazánkba is, az importőrök megtalálták hozzá a réseket. De ha nem így történt volna, akkor a magyar állattenyésztésnek aligha lett volna elegendő árualapja. Erről sem szabad megfeledkezni. Ha volt is itthon magyar gabona, azt csak méregdrágán lehetett beszerezni. Azonkívül 2,7 millió tonna kukoricánk aflatoxinos lett, amit tilos odaadni az állatoknak. Ennek ellenére előfordult, amit rögtön jelzett a szaporodásbiológiai és hozammutatók csökkenése.
Ahol aszály volt, ott kevesebb termett, így érthető az igény a magasabb árra. Ugyanakkor reálisnak kell maradni. Struccpolitikát folytatni elég nagy hiba. A korábbi esztendőkben – tudjuk – igencsak jövedelmező volt a növénytermesztés. De szorult helyzetben egyből továbbhárították az állattenyésztésre a drágulást.
Olcsó takarmány hiányában még több állattenyésztő mehetett volna tönkre. Akkor aztán nézhetnénk az eget, hogy a jobb minőségű és olcsóbb idei gabonát vajon kinek tudnák eladni a termelők.
A másik súlyos pofon, ami az ágazatot érte, az energiaár-robbanás. A korábbi időszakhoz képest a rendszerhasználatért közel négyszeres díjat fizetünk, az energiáért is többszörös díjat fizetünk, ami sok milliárdos növekményt jelent az eddigiekhez képest. Azóta az energia ára visszább ment, a rendszerhasználati díj viszont változatlan maradt. Ilyen helyzetben mit tud csinálni az, aki gazdálkodna, és akinek ehhez terveznie kell? Jó lenne tudni például, hogy januárban vagy februárban mennyibe fognak kerülni az energiahordozók, sőt, egyáltalán azt, hogy lesz-e itt számukra energia. A béreket pedig kötelező tovább emelni. A mértéke két számjegyű lesz.
Arról viszont keveset szól a fáma, hogy az utóbbi időszakban – az inflációval együtt – a kamatok is felrobbantak. Hitelt felvenni 20 százalékos kamatra több, mint életveszély. Az ekkora kamat nemcsak a fejlesztést gátolja, hanem a gazdálkodás napi finanszírozását is megnehezíti. Emiatt hagyták abba olyan sokan a víziszárnyas-tartást, mondván: hitelt nem vesznek fel, inkább nem termelnek. Ez elsősorban a kistermelőkre jellemző, akik főleg töméssel foglalkoztak.
