0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Tilos a műhús

Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott szavazással.

A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal és 34 tartózkodással elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt- adta hírül az MTI.

A laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta.

A kérdés az utóbbi években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása sem volt feszültségmentes.

A voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti tagjai, valamint a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök vezetésével. A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús ellenzői „a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása tudományellenes és Olaszország-ellenes”.

A Coldiretti hangoztatta, hogy Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít.

A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást. A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.

Forrás: MTI

Magazin ajánló: