0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 20.

Zöldalmától a gyümölcsfaoltványig

„Annak idején kisfiam nagy kedvence volt a zöldalma, úgyhogy azzal alapoztuk meg gyümölcsfaoltvány-vállalkozásunkat” – mondta el tudósítónknak Főző Ferenc, aki több mint húsz esztendeje nevel facsemetéket Lakhegyen.
Főző Ferenc: nálunk bőven van választék, akár régi, akár modern fajtát szeretne valaki
Fotó: Bella Huba

Nem is keveset: jelenleg kis híján százharminc régi és modern fajta közül választhatnak nála az érdeklődők. Évről évre egyre bővíti a kínálatát.

– Nemhogy apósomék, hanem már a felmenőik is neveltek szőlőoltványokat, szóval nem volt idegen számomra ez a fajta tevékenység – idézte fel a kezdeteket. – Viszont a gyümölcsfacsemeték készítésének külön története van.

Amikor a fiam pici volt, egyszerűen imádta a zöldalmát. De akkoriban, jó negyedszázada, 80 forintot is elkértek érte. Gondoltam egyet: megtermelhetnénk itthon is! Legyen saját fánk!

Akkor tudjuk, hogy hol termett a gyümölcs, és az sem mindegy, hogy a sajátunkat esszük. A gondolatot nagyon gyorsan tett követte. Egy kicsit elméreteztük a dolgot, a kelleténél több zöldalmafa-csemetét készítettünk. Kidobni még véletlenül sem akartam a felesleget, úgyhogy megkértem apósomat, hogy adja el őket a szőlőoltványokkal. A készletet olyan gyorsan elkapkodták, hogy azon érdemes volt elgondolkodni. A következő évben újra neveltünk csemetéket, majd azután és azután is, egyre többet. Aztán egyszer eljött az ideje, hogy hivatalosan is be kellett jelentenünk a tevékenységet. Onnantól nem volt és máig nincs megállás, a választék egyre bővül. Jelenleg mintegy százharminc fajta található a körülbelül 10 hektáros ültetvényünkön.

Főző Ferenc azt tapasztalja, hogy

egyre nagyobb számban ültetnek gyümölcsfát az emberek, hogy a saját kertjükből származzon a termés.

Sokan úgy gondolkodnak, hogy inkább gondozzák a fákat egész évben, mintsem üzletben vásároljanak „ki tudja honnan származó, mennyire és mivel permetezett” gyümölcsöt. Szerencsére jócskán van választék, akár régi, akár modern fajtát szeretne valaki.

– Természetesen, igyekszem, hogy a lehető legtöbb fajtából választhassanak a vásárlók. Az ősi fajtákból van szaporítóanyagom, nem okoz nehézséget az előállításuk. A legkedveltebb alapfajták a Batul, a Húsvéti rozmaring, a Jonatán és a Starking. A régi fajták egyre kelendőbbek, és igyekszem minél többet kínálni belőlük. Jelenleg mintegy hetven fajtát tudok ajánlani a saját almára vágyóknak. Szinte kötelező készleten tartani a közkedvelt modern, intenzív fajtákat is, mert nagyon keresettek. Manapság az Idared, a Golden és a Gála a legkelendőbbek. Azonkívül újra elkezdték keresni a Fujit is. Az emberek igénye alapvetően az ízlésükön múlik, de úgy látom, korosztálytól is függ, hogy ki milyen gyümölcsöt fogyaszt, és hogy az alapján milyen csemetét keres. Akadnak kivételek, de az idősebbek többsége a hagyományos régi fajtákat részesíti előnyben. Talán picit nosztalgiáznak a gyerekkorukban megszokott ízekre.

Egy teljes évbe telik, míg egy csemete elkészül
Fotó: Bella Huba

A fiatalok, szerintem, leginkább interneten szerzett információk alapján keresik az újabb fajtákat. Mindez, persze, a fajták megkóstolása után változhat.

Az emberek különböző igényekkel jönnek. Van, aki határozott elképzeléssel érkezik, sokan mások pedig tanácsot kérnek. Akadnak meglehetősen különös dolgokat kérő ügyfelek is.

Szerintem az a legjobb, ha a szakmai tanácsokat megfogadják, mert akkor megfelelő gyümölcsfát tudnak választani, telepíteni. Természetesen mindenben segítünk, ami a tanácsadást illeti.

A gyümölcsfacsemeték egész éves nevelése meglehetősen nagy munka, és nem kis odafigyelést, precizitást igényel.

– Egy teljes évre van szükség egy csemete elkészítéséhez. Első teendőnk, hogy októberben elültessük az alanyt. Aztán szemezzük, majd az időjárástól függően visszavágjuk egy szemre. Abból neveljük a fát a következő év októberének közepéig. Utána következik a kitermelés és az árusítás. Ez mind folyamatos munkát igényel, viszont az eredménye szépen látszik. Idő hiányában az alanyokat beszerzem, nem volna időm magamnak készíteni őket. Ráadásul a gyümölcsök mellett még mindig vannak nálunk szőlőoltványok, és már bogyósok is, amikkel szintén sokat kell foglalkozni.

A vásárlóknak nincs más dolga, mint hogy a megfelelő időszakban, késő ősszel kiválasszák a nekik legjobban megfelelőbb fajtákat a sok-sok csemete közül, és hogy elültessék őket. Ezt a munkát is odafigyeléssel kell végezni, mondja a szakember.

– Fontos, hogy a szemzés öt centiméterrel a föld fölé kerüljön. A megfelelő mélységű gödörbe tegyünk jó minőségű trágyát, arra 20 centiméter vastagon földet, majd a gyökér feléig temessük be. A gödröt töltsük föl vízzel!

Amikor a föld beitta, temessük be a gödröt és tapossuk le alaposan a földet. A lényeg, hogy a gyökérzet még véletlenül se maradjon levegős. Az pedig alapvető, hogy karózzuk és megkössük a csemetét, nehogy télen meglóbálja a szél. Tavasszal aztán ne feledkezzünk meg a metszésről.

Jelenleg körülbelül százharminc fajtából választhatnak nála az érdeklődők
Fotó: Bella Huba

A szakember azt mondja, nem elég, ha csak közvetlenül a telepítés után foglalkozunk a gyümölcsfákkal, később is folyamatos gondozást igényelnek. Gyakran felmerül a kérdés, hogy a permetezéssel kapcsolatos dolgokat miként kell kezelni. Jó, ha ennek is utánanéznek-utánakérdeznek az újdonsült gyümölcsfa-tulajdonosok.

– Tény, hogy az ősi fajták jóval ellenállóbbak, mint az újabbak. Valószínűleg mindenki ezt tapasztalta, akinek van gyümölcsfája. A régieket – jó esetben – elég egyszer-kétszer permetezni egy szezonban. Az újabb fajtáknál ennél bizony többször kell védekezni. Fontos, hogy figyeljük a gyümölcsfákat, és akkor permetezzünk, ha betegséget vagy valami elváltozást látunk rajtuk. Akkor viszont nem szabad halogatni a beavatkozást, a pontosan kiválasztott növényvédő szerekkel haladéktalanul végezzük el a permetezést. Hozzá kell tenni, hogy az őszi és a tavaszi lemosó permetezés alap. A többi elsősorban a fák állapotától függ.

Főző Ferenc azt mondja, a gyümölcsoltványok bővítésében soha nincs, egyszerűen nem lehet megállás.

– A csemeték mennyisége és a fajták száma is egyre nő nálunk, az igények miatt nem állítható le a bővítés. Tíz hektár hatalmas terület, még úgy is sok rajta a munka, hogy sokat segít a gépesítés. Az egész család itt dolgozik. Mindennek eredménye, szó szerint, a munka gyümölcse.

Főző Ferenc vajon miért nyúl, amikor gyümölcsöt enne?

– Ahhoz, ami éppen érik – árulta el, hozzátéve, hogy mindenféle gyümölcsöt nagyon szeret. – Ha le kell szűkítenem a kört, akkor a kajszibarack a kedvencem, az almák közül a Starking, télen pedig a piros pogácsaalma.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: