0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 15.

Gyümölcsben őrzött történelem

Nagy fába vágta fejszéjét jó négy évtizede egy pórszombati erdész. Kovács Gyula arra tette fel az életét, hogy szülőföldjén összegyűjtse a még megmenthető, kihalóban lévő régi gyümölcsfajtáinkat.

Örökségmentő kutatásai idővel az egész Kárpát-medencére kiterjedtek.  Páratlanul gazdag gyűjteménye ma értékes génbank, élő gyümölcsöskert, melynek minden egyes fájához történetek, néprajzi ismeretek is fűződnek. Nemcsak gyűjti az őshonos fajtákat, de oltványait megosztva az ott élőkkel, munkája nyomán közösségek mozdultak meg, több száz Tündérkert született közel és távol a magyarlakta vidékeken. Küldetése elismeréséül tavaly év végén Prima Primissima díjat vehetett át, magyar népművészet és közművelődés kategóriában.

Fotó: Csatlós Norbert

Kovács Gyula erdész-pomológust otthonában kerestük meg a nyugati végeken, és először a „hőskorszakot” idéztük fel. Ugyanis e történet kezdete egy másik történet vége.

A ’80-as évek elején a Zalaerdő fiatal kerületvezetője látta a hajdan önfenntartó göcseji tanyavilág letűntét, és a vele együtt enyésző gyümölcsöskerteket. Nekilátott hát felkutatni az utolsó hírmondókat – a még élő fákat és a még élő embereket, akik őrizték az ősök tudását, életmódbeli, gazdálkodási hagyományait.

„Ez a terület a gyepű része volt, és mikor nagy történelmi traumák jöttek, akkor a Göcsejre óriási szegénység szakadt – emlékeztet az ínséges időkre. Gönczi Ferenc 19. századi monográfiájában beszámolt olyan falvakról, melyeknek szinte kizárólagos élelme a gyümölcs volt. A túlélés záloga volt a gyümölcsészet, amiben a göcseji nép csodákat művelt. E vidéknek száz évvel ezelőtt több körtefajtája lehetett, mint egész Franciaországnak, ahol legendás pomológusuk, Leroy hétszáz-egynéhány fajtát talált. Mi most a családi gyűjteményben több mint négyszáz fajtát őrzünk. Pedig mikor belefogtam, már végén járt a pusztulás, ami a két háború közt elkezdődött, és az ötvenes években a kulákdeportálás, majd a téeszesítés a szaktudást is szétrombolta. Itt-ott tán még élnek régi fák, de ma már senki nem ismeri, micsoda. Amikor elkezdtem a gyűjtést, a kis falusi portákon szégyen volt, ha valaki nem tudta megmondani, milyen gyümölcsfája van. Ma ki tudja?”

Gyógyító almák

Valóban, manapság jó, ha egy tucatnyi alma-vagy körte-világfajtát fölismerünk, azt is leginkább a közértpolcokon. És ha most fát ültet valaki, szintén szűkebb kínálatból, a jelenleg kapható nagyüzemi felhozatalból választhat. Hol van már a hajdani változatosság?

Ezért is szédítő belegondolni, hogy Kovács Gyula gyűjteményében 1300 körüli a körte és 1100 körüli az ősi magyar almafajták száma! Tíz hektáron a többi fával egyetemben összesen 3500 Kárpát-medencei gyümölcsfajtát őriznek.

És e gazdagságnak megvolt a szerepe. A különböző gyümölcsökkel sokféleképp éltek, aszerint, melyik mire való. Ették frissen, aszalták, főztek belőle lekvárt meg pálinkát, erjesztették ecetnek, fogyasztották gyógyszerül. „A régi időkben Göcsej gyógyító gyümölcse volt a jóalma, úgy tartották, ha ezt eszi a kismama, a gyerek nem lesz gyomorfájós. A vasalma a különböző kinövések, mai szóval tumorok ellenszere volt. Mára kiderült, igen magas polifenol-, antioxidáns-tartalma van. A piros pogácsaalma nagyon jó a cukorbetegeknek speciális gyümölcscukor összetétele miatt. A somlói borászok egyenesen azt vallották: bűn somlói bort kóstolni piros pogácsaalma nélkül. Gyűjtéseim során nemcsak a fajtákat kerestem, hanem próbáltam a népi gyógyászat, a gasztronómia, a história emlékeiből minél többet megtudni és visszajuttatni az egész magyarságnak.”

Fotó: Csatlós Norbert

Vaddúlás

Mikor negyven év munkájának mérlegéről kérdezem, vendéglátóm napi küzdelmekről, keserűségekről is szól. „Pár éve egy osztrák mágnás felvásárolta a környező földeket, és ez súlyos pusztulást okozott a gyűjteményben. Ugyanis a vad a bekerített kertekbe is bejár, és a külföldi gazdálkodó ezt hagyja. Mivel már ő gyakorolja a vadászati jogot, néznünk kell, hogy semmit se tesz a vadkár ellen. Ami gyümölcsállomány tönkrement, az az érték örökre elveszett a magyarság számára. De legalább a sok-sok kis kert és közösség most már őrzi a saját hagyatékát.” Köszönhetően a Tündérkert-mozgalomnak – jegyzem meg. „Nem szeretem a mozgalom szót. Ennek a struktúrának fontos tanulsága, hogy mivel nincs intézményesítve, mindenki a saját arculatára tudja formálni.

Ez egy szellemi közösség, és ki-ki hozzáteszi a tudását, gyakorlatát. Csendesen működik, nem kürtöli a celeb-sajtó, de létrehoztuk Európa legnagyobb fajtagyűjteményét. Ez önmagáért beszél.”

Személyes emlékem egy óbudai tündérkerti találkozó, ahol Kovács Gyula gyakorlati bemutatót tartott a gyümölcsoltás fortélyairól. A tapasztalt szakember végtelen türelemmel segítette, bátorította a csetlő-botló kezdőket, s az arasznyi friss oltványokat hazavihettük. Kilenc éve ennek, és fácskáim mind egy szálig élnek, egészségesen tűrik a néha mostoha természetes körülményeket kertemben, és apró sóvári almákkal ajándékoznak meg.

Se vegyszer, se metszés

Fotó: Csatlós Norbert

Hogy a hagyományokhoz való visszanyúlás mennyire időszerű gondolat, és még véletlenül se holmi délibábos múltba révedés, arra a pomológus kertje az ékes példa. „Hajdan a parasztgazdaságok nem vegyszereztek, nem is metszettek. A gyűjteményben is így van, ugyanúgy csináljuk, mint az őseink. Nem metszem a fákat, amik vadalanyba vannak oltva, tehát ott van az egyensúly, a harmónia a gyökér és a korona között. Nem használok vegyszert sem. Korábban erdészeti növényvédős voltam, a világ nagy cégeinek termékeit teszteltem. Nem vagyok laikus, tudom miről beszélek. Igen, ott vannak a károsítók, de ott vannak azoknak az ellenségei is.

Ha beáll az egyensúly, akkor minden működni kezd. Nagy tapasztalás számomra ez a kert. Itt volt a tavalyi év óriási szárazsága, a légköri aszály, gradáció, sok probléma, és ekkora termés nálam még sosem volt!

Olvasom a híradásokban, hogy keresik az Egyenlítőtől a sarkkörökig a megoldást a klímaváltozásra. Óriási természeti traumákat élt már át a Kárpát-medence. Gondoljunk csak az 1700-as évekre, olyan klímaváltozás volt, a Balaton majdnem kiszáradt, a szőlőültetvények kifagytak. És most az északi sarkkörön túl is ajándékoztam finnugor közösségeknek gyümölcsfákat. Élnek és virulnak. Mutatja a gyűjtemény, hogy ami ezer éven keresztül működött, az most is működik. Vissza kellene nézni, és azt követni, ami bizonyítottan bevált. Nem pedig azt, amit az Istentől meg az élettől elrugaszkodott emberek lázálmaikban kitalálnak, miközben pusztul a környezetünk.”

Ahogy az lenni szokott, a jó ügy mellé állókhoz mások is csatlakoznak. A máig aktív erdész a kezdetektől sok segítséget kap kollégáitól és családjától. Ambrus Lajos íróval pedig – aki maga is jeles Tündérkert-gazda – gyönyörű köteten dolgoznak. Mutat is belőle képekkel illusztrált lapokat. „Próbáljuk megírni a Kárpát-medence nagy pomológiáját. De nem úgy, hogy hány milliméter a bibe, meg a porzó, mert nem az a lényeg, hanem a kultúrába ágyazott történetek.

A gondviselés csodálatos emberekhez vezette utamat. Találkozhattam a magyarság legendás gyümölcsészeivel, akiknek a kisujjában van a gyakorlati tudomány. Idén a Nemzeti Színházban a Gyümölcsoltó Boldogasszony-napi ünnepségen beszédet mondott a 94 éves Szávai Márton bátyám.

A Nyikó völgyében él, és már bő 60 éve gyűjti a régi erdélyi fajtákat. Ő az utolsó tanárember Énlakán, aki nem engedett el úgy diákot az iskolából, hogy ne tanuljon meg oltani, szemezni, és ne csinálja meg a saját gyűjtését, oltványát, amit elültet a kertjében. Így lehet életben tartani a valóságos tudást a virtuális időkben, mikor reggel a képernyőn szántanak, este meg aratnak. Akkor tudunk vigyázni a természetre, ha közelről ismerjük. Apámnak faiskolája volt, és engem is megtanított kiskoromban oltani. Emlékszem, naponta többször is elszöktem megnézni, hogy van a fám, nő-e már. Ugyanezt látom a felnőtt fiaimon is, ha hazajönnek, először mindig a fáikat nézik.”

Legendás ajándékok

A hosszú gyűjtőmunka időnként izgalmas fordulatokat vett, mikor legendák nyomába szegődött a kutató. „A középkorban egy főúri család, ha nyugati uralkodókkal kapcsolatot akart létesíteni, akkor gyümölcsfát és kertészt küldött. Hatalmas tudás és óriási fajtagazdagság lehetett. Érdekes módon sokat megtaláltam belőle. Nemrég jött egy csodálatos gyűjtemény moldvai csángóktól. Benne a sókörtével, amit az 1200-as években először írtak le név szerint a krónikák, majd az 1700-as évekig említették, aztán eltűnt. Most három helyen is előbukkant az apró, sárga nyári körte. Kaptam Szatmárból, és a Felvidékről, a Csitári hegyek alól. A zelenka körtét a veje küldte Zrínyi Miklósnak. Megvan a levél, amiben megköszöni az oltóágat és megígéri, gondja lesz rá, hogy minden egyes jobbágya kapjon oltóvesszőt. Aztán Zrínyi elesett Szigetvárnál. Ezt a zelenkát égre-földre kerestem Délvidéktől kezdve mindenhol, végül a hajdani Zalavármegyéből küldte el egy barátom. A kékalma után is sokfelé kutattam Székelyföldön, mígnem Benedek Elek unokája mutatta meg az öreg kert gazos részén. Az író ugyanis nemcsak a meséket, történeteket gyűjtötte, hanem Erdély régi gyümölcsfáit is.” A küldemények folyamatosan érkeznek Kovács Gyulához. Rengeteg anyagot kap, volt év, hogy 1300 fajta gyümölcsfáról küldtek vesszőt, és hihetetlen nagy igény van az oltványokra. Mindezt saját erőből, családi segítséggel igyekszik teljesíteni.

Kerti ízek, illatok

Mi is fölkerekedünk, hogy megnézzük a medesi kertet. Távoli báránybégetés, madárdal, méhdöngicsélés fogad. A bejáratánál 1700-as évek korabeli medvegerezd csapolású boronapince. Lábunk előtt százszorszép, pitypang, erdei szamóca szőttese. És a fák, amiket egyenként nevén szólít a gazda. „A mosánszki alma, ami lehullva áttelel a fa alatt, a piros pogácsaalma, a virágzó óriás lánycsöcsű alma, a mosolygó batul, a hébérkörte, az édes mézkörte, a sózókörte, a fanyar bakszarkörte, amit az őz is csak bánatában eszik meg, de aszalni a legjobb.” Csak sorolja, sorolja, mindnek ismeri a természetét, történetét, hiszen mindet az ő keze oltotta, ültette. Egyként kedvencei, mikor érnek.

„Hihetetlen a sokszínűség, az egyiknek virágillata van, a másiknak méz íze vagy marcipános aromája, van egészen savanyú húsú – ezernyi karakter! És mind jó valamire. A gyűjteményünk 11 kertjében benne van a Kárpát-medence ezer éve, a nagy egésznek az eszenciája.”

Búcsúzóul egy különösen értékes gondolatot hadd idézzek ebben a háború árnyékolta korban: „A teremtésből az ember is kapott egy kis töredéket az oltással. Bereczki Máté 1877-ben leírta a Gyümölcsészeti vázlatok előszavában, hogy aki beolt egy gyümölcsfát, az nagyobb tettet hajt végre, mint a legnagyobb hadvezér, mert az egész világot kívánja jobbítani.”

Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: