A kutyák sokszor tesznek felfoghatatlan dolgokat. És akármennyire is próbálkozunk, sosem fogjuk megérteni, hogyan képesek annyi szeretetet, gondoskodást, és figyelmet adni; hogyan képesek mindenféle veszélyt vállalni és gyakran még az életüket is feláldozni miattunk.

Én is segítek megmenteni a Földet

Mondhatná a cornwalli Paris, ha tudna beszélni. De mivel nem tud emberül, így csak a tettei bizonyítják, hogy nemes lélek dobog kutyatestébe zárva.

Amikor minden a helyére kerül

Némelyik kutyának csak egy kis segítségre van szüksége, hogy önmaga lehessen. Jasmin rossz társaságba keveredett, de miután kimentették az éhezés, fázás és félelmek karmai közül, nem fordult magába, nem akarta a hátralévő életét magányosan és fájdalmasan tölteni, hanem inkább meggyógyult traumáiból, majd gondoskodó pótmamája és védelmezője lett a rezervátum többi kóbor, elárvult állatkájának (kutyáknak, cicáknak, rókáknak, csibéknek, tengerimalacoknak, nyusziknak és még egy szarvasnak is).

Bízzatok bennünk, megszerezzük a gyógyszert

Akár ez a mondat is tükröződhetett volna a mindenre elszánt kutyák csillogó szemeiben, akik engedelmes résztvevői voltak a 1925-ös szérumfutásnak. Nome városa csak az aranyláz miatt létezik. Tehát nem sok tudatosságot lehet felfedezni a tervezésében. Lakóit mindig elzárta a tél, és olyankor csak kutyaszánokkal lehetett közlekedni. 1925 januárjában elkezdtek megszaporodni a diftériás esetek. Ez a kérlelhetetlen betegség akkor még néhány nap alatt megpecsételte a kicsik sorsát. Az orvos megrendelte ugyan a gyógyszert, de szinte lehetetlennek tűnt megszerezni, pláne időben. A legtapasztaltabb szánhajtóban Leonhard Seppalában volt minden reménységük. Ezért elindították a 2168 kilométeres útra egyedül a szánjával. Kutyái Togo vezetésével bátran -félelmeiket legyőzve- vetették bele magukat az évszázad viharába, átkeltek a korábban befagyott, azonban már olvadozó Norton Sound öblön. Már napok óta úton volt a csapat, mikor a még rosszabbra forduló időjárás miatt átszervezték az akciót és elindítottak egy váltót, hogy meggyorsítsák a szállítást. Erről persze Seppala mit sem tudott, így nemsokon múlt, hogy teljesen elkerüljék egymást azzal, akinél a szérum volt. Mindenki tökéletesen elgyötört volt, mire visszaérkeztek Golovinba, ahol leváltották a szó szerint hullafáradt csapatot. Togo elszántságára és teljesítményére nincsenek szavak, de csapattársai is a végletekig kitartottak. Összesen 417 km-t tettek meg. Az utolsó két szakaszt Gunnar Kaasen vállalta Fox és Balto vezetésével.

A szérumfutamon húsz szán vett részt, sok hajtó súlyos fagyásos sérüléseket szenvedett, több kutya elpusztult, de a gyógyszert végül sikerült a kitűzött időpont előtt leszállítani Nome-ba. Togo rátermettsége, gyorsasága, ereje, lojalitása és gazdája iránti bizalma páratlan volt, a történetből készített film méltó emléket állít neki.

Szedett-vedett kóborlókból világháborús hősök

Rags úgy kuporgott az utcán, mint egy rongykupac, amikor James Donovan és George Hickman 1918. júliusában belebotlott. Csak azután vették észre, hogy élőlény, miután felháborodottan ugatni kezdett. Sértődöttsége azonban nem tartott sokáig, hozzájuk csapódott és elkísérte a férfiakat a bázisukra. Rövidesen Jimmy Donovan társa lett és az 1. gyalogos hadosztály kedvencévé vált. Hamar kiderült, hogy jelenléte nem csak a katonák hangulatára van jótékony hatással, komoly szolgálatot tett nekik azzal, hogy előre figyelmeztette őket a becsapódó lövedékekre. Amikor Rags lelapult, tanácsos volt követni a példáját. Később megtanult üzeneteket is továbbítani. Meuse-Argonne-nál mindketten súlyosan megsérültek és mustárgázmérgezést kaptak. Donovant vissza kellett szállítani Chicagoba. A nagyjából felépült Rags felszökött az őt szállító hajóra, hogy legkedvesebb barátja mellett maradjon. Kezelői eleinte elzavarták az ebet, majd bajtársiasságuk történetei megenyhítette a szíveket és megengedték, hogy az ágyán kuporogva erőt adjon a lábadozó katonának. De sérülései túl súlyosnak bizonyultak és 1919-ben Donovan meghalt. Ezután megengedték, hogy Rags megszimatolja az ágyát. Úgy tűnt, egy szó nélkül megértette a helyzetet. Csendesen kifejezte tiszteletét iránta, meggyászolta, majd folytatta a munkáját. És talán életében először kapott végre egy otthont és egy családot.
Rags mellett még több tízezer kutya szolgált az I. világháborúban. Fontos szerepet töltöttek be az üzenetek közvetítésében, a sérültek felkutatásában és különösen jól hatottak a katonák kedélyállapotára. A leghíresebbek közül érdemes megemlíteni a Stubby névre hallgató staffordshire terrier keveréket, aki 17 csatában harcolt és a németek mustárgáz hadműveletekor sok katona életét megmentette. Ő volt az első kutya, aki megkapta az őrmesteri rangot.

Ha van túlélő, megtaláljuk

Viharok, földrengések vagy robbantások miatt összedőlt épületek alá élve eltemetett emberek felkutatására csak a legfegyelmezettebb és legkitartóbb kutyák alkalmasak. 2001. szeptember 11-i támadásoknál többszáz kutya heteken át bukdácsolt a veszélyes romok között, hogy meghallja és kiszimatolja az élőket. A hihetetlen elszántságuk és áldozatkész erőfeszítéseik ellenére mindössze 20 embert sikerült megtalálniuk. Borzasztóan picinek tűnik ez a szám, de a lehetőségekhez képest mégis csodával határos. Mindvégig tették a dolgukat, csupán a jelenlétük is vigasztaló volt.
Itt meg kell, hogy emlékezzünk világhírű Mancsunkról, aki a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportnál szolgált és többszáz szorult helyzetbe került embert szimatolt ki törmelékek illetve víz alatt, vagy ahol éppen volt.

Örökké várni fogok rád… vagyis, ameddig csak élek

Hachi 1923. december 16-án született Akita prefektúrában, Japánban, kölyökkorában fogadta örökbe Hidesaburō Ueno, aki a Tokiói Birodalmi Egyetem mezőgazdasági tanszékének professzora volt. Mivel a család egy évvel korábban veszítette el szeretett kutyájukat, érthető módon először mindenki kissé tanácstalan, védekező és elutasító volt. Szívüket még terhelte a korábbi fájdalom, és nem merték ismét sebezhetővé tenni magukat. A professzor mégsem tudott sokáig ellenállni, beengedte szívébe az eleven kis jószágot. Észrevétlenül csodálatosan meghitt kapcsolat alakult ki köztük, szinte úgy bánt vele, mintha a gyermeke lett volna. Együtt sétáltak, együtt fürödtek, egy borzalmas viharban kiment érte, hogy bevigye a házba megszárítani és megmelengetni.
A szeretet mindent megszépít. A leghétköznapibb dolgok is értékessé válhatnak, ha együtt éljük át azzal, akit szeretünk. Mint az az egyszerű rituálé, hogy Hachi minden reggel elsétált a professzorral a Shibuya vasútállomásra, majd este várt rá és hazakísérte. Ebben a férfi 1925. május 21-én, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála sem gátolta meg. Hachiko azért vált híressé, mert azután is minden egyes nap visszatért oda, és kitartóan várta gazdáját. Egészen 1935. március 8-ig, mikor lelke már nem bírta tovább és elszökkent testéből. Közel egy évtizedig gyászolta gazdáját, míg végül a gyász és várakozás teljesen felemésztette. Hachi esetében nem csak az volt tragikus, hogy szeretett gazdája eltűnt, hanem hogy a családból senki sem volt képes magához venni, mert el akartak távolodni mindentől, ami emlékeket ébreszthetne bennük.
Hazánkban is élt egy ilyen hűséges kutya. A XVI. kerületben élő, gazdája halála után hajléktalanná vált Beni 12 éven keresztül kóbor kutyaként tengette életét és várta haza idős gazdáját.