A feladatok között a két legfontosabb próbakő a klímaváltozás, valamint a versenyképesség állandó növelése. Egyúttal meg kell felelni a társadalmi elvárásoknak, a szociálpolitikai igényeknek, a társadalmi igazságosságnak és az életminőség javításának is. Jávor András írása.

Egyensúly, egyensúlytalanság, érdekazonosság, érdekellentétek egy elkötelezett állattenyésztő szemével

A klímaváltozás egyre romló feltételeket teremt a gazdálkodásban. Ez nemcsak nehezebb munkakörülményeket jelent, hanem a társadalom vélt és valós igényeinek változásait is. Az önmagában is kedvezőtlenebbé váló környezet, a háborúk, a potenciálisan újonnan jelentkező versenytársak (Ukrajna, Oroszország), valamint dezinformációk sora növeli a zavart a mezőgazdasággal, élelmiszer-előállítással kapcsolatosan az ágazatban. Ezeknek az eszméknek a terjedése egyenesen rombolja az utat a döntések és a valódi fejlesztések előtt, miközben folyamatosan növekszik a világ lakosságának mennyiségi és minőségi élelmiszerigénye. A több, mint 8 milliárd ember élelmezése különösen nagy kihívást jelent a világ agráriumának.

A piac és pénz nem jelent automatikus megoldást

A komplex feladatok növekedésének kezelése ugyanakkor nem szűkíthető le csak a piac szabályozási képességére, hiszen a tervezés elemi lehetőség és szükségszerűség a feladatok feltárásának és megoldásának optimalizálására. Amennyiben tennivalóink vannak a világ fenntartható működésében, amennyiben feladataink vannak a világ élelmezésében, amikor kötelességeink vannak az utókorral szemben a fenntarthatóságban, akkor sokkal tudatosabban, hatékonyabban kell megszervezni a működést. Történelmi példák sora bizonyítja, hogy a „piac és pénz” irányította gazdaság nem jelent automatikusan optimális megoldást.

Ugyanis ha nem komplexen és harmonizáltan működtetjük az agráriumot, ütköznek az érdekek, felbomlanak a harmóniák, és törésvonalak alakulnak ki a szereplők között. A mezőgazdaság a termelők, az input- és output-kereskedők, a szolgáltatók, a feldolgozók és a fogyasztók összetett világa, amely terhelt az együttműködés kötelezettségével és az eltérő érdekek bonyolult rendszerével.

Feladata a környezet fenntartható hasznosítása, a világ lakosságának élelmezése, a növénytermesztés, állattenyésztés és az élelmiszer-előállítás minél hatékonyabb működtetésével. A résztvevők versenyhelyzetben vannak, és érdekeik számos területen ellentétesek, de mégis szükséges a szereplők minél jobb együttműködése. Ezért nélkülözhetetlen a tervezés, a környezet és a társadalom igényeinek figyelembevételével. Egyaránt hiba, ha túl nagy szerepet szánunk a spontán, csak piac irányította fejlődésnek, illetve ha abba nem racionálisan, az emberiség egyetemes érdekeinek ellentmondó módon szólunk bele. Főként akkor, ha egy torzított piacról van szó, amelyben a támogatási rendszer, a piacvédelem, a szereplők eltérő érdek­érvényesítő képessége jelentős zavaró tényezők.

Mérlegen a két ágazat

Nézzük, hogy mint állattenyésztő, én milyennek látom a jelent és a jövőképet?

Nehéz a versenyképességi szinteket összehasonlítani a különböző ágazatokban, vajon melyik a jobb eredmény? A csirke 1,4 kilogrammos fajlagos takarmányhasznosítása, vagy egy kocára nézve, az évi 40 egyed feletti hízóhasznosulás a dicséretesebb eredménye-e? Hogyan viszonyul ez a 8-10 tonnás búzatermelési átlagszinthez vagy a 2-3-4 tonnás hektáronkénti szójahozamhoz? Talán egy-egy faj biológiai lehetőségei, illetve a genetikai potenciál kihasználása jó alapja lehet a hozzávetésnek. A búzatermelésben az 1990-es

5,08 tonnás hektáronkénti átlag­ered­ménnyel szemben 2021-re 5,93 tonnához jutottunk el (+16,78%). A kukorica ’90-es évekbeli 4,09 tonnás átlagtermése 2021-re 6,13 tonnára emelkedett (+49,8%). Az egy tyúkra jutó tojástermelés emelkedése 34,6 százalékkal, a tejtermelés tehenenként 70,6 százalékkal nőtt ugyanazon időszak alatt. A különbség a két ágazat között a kiegyensúlyozottságban van. Míg a növénytermesztés szélsőségesen ingadozott évente, az állattenyésztési produktum folyamatos és kiegyensúlyozott volt.

A búzában 3 és fél évtized alatt stagnálás, a kukoricában mérsékelt eredménynövekedés volt, nagy ingadozások mellett. Közben genotípusváltás, több ezer milliárdos technológiai és gépesítésfejlesztés, precíziós rendszerek beépítése folyt a növénytermesztésben. Ezek ismeretében az előrelépés, a teljesítménynövekedés nem megfelelő, a költségnövekedés – inputanyagok, munkabér, a versenyképességet biztosító jövedelemigény – ettől sokkal gyorsabb javulást igényelt volna.

A biológia lehetőségeit figyelembe véve a hozamok közelítik a genetikai potenciált tojás, sertés, csirke esetében. Az biztos, hogy a modern állattenyésztő telepek közül (sertés, csirke, tyúk, tehenészet) több található a világtermelés élvonalában, mint a növénytermesztés területén. Igaz, itt a gazdák kiválasztódása, szelekciója és a koncentrációnövekedés is jelentősen intenzívebb volt, mint a növénytermesztésben. Vannak kivételek az állattenyésztésben is az alágazatok között – a juhnál, húsmarhánál, víziszárnyasoknál –, ezekről tudjuk, hogy technológiájuk nehezebben tehető intenzívvé. Ezek az ágazatok akkor maradnak fenn, ha tudunk javítani körülményeiken. Nehezebb a környezeti feltételek megteremtése a tartástechnológiában, de a genetikai, genomikai, takarmányozási tartalékok itt is jelentősek.