Tian Tian – „Édeske” – és Jang Kuang (Yang Guang), vagyis „Napsugár” ötévi előkészítő tárgyalássorozat után pontosan tizenkét éve, 2011. december 4-én érkezett repülőgéppel Skóciába – írta az MTI.
A pandakölcsönzésnek tulajdonított diplomáciai jelentőséget illusztrálta, hogy
későbbi kormányfő, Michael Moore, a brit kormány Skócia-ügyi minisztere, George Grubb edinburghi polgármester, valamint Kína londoni ügyvivője.
Edinburgh állatkertjében a két óriáspanda számára 250 ezer font – több mint 110 millió forint – költséggel külön pandaházat alakítottak ki.
Tian Tiannak skóciai érkezése előtt voltak már ikerkölykei és Jang Kuang is nemzett már utódokat, ám közös utódaik akkor még nem voltak – és a skót szakértők bánatára, számos kísérlet ellenére a pandapár a Skóciában eltöltött több mint egy évtized alatt sem gyarapodott.
A szakértők nyolc alkalommal mesterséges megtermékenyítéssel is próbálkoztak, de ezek sem jártak sikerrel.
Tian Tian és Jang Kuan hétfőn a China Southern légitársaság egyik teherszállító Boeing 777-es repülőgépének fedélzetén visszaindult a kínai Csengtu városba.
A brit-kínai „pandadiplomácia” 1974-ben kezdődött, amikor a kínai kormány ugyancsak két pandát adományozott Nagy-Britanniának Edward Heath akkori brit miniszterelnök pekingi látogatása alkalmából. Csing Csing (Ching Ching) és Csea Csea (Chia Chia) a londoni állatkertbe került, és óriási népszerűségnek örvendett a látogatók körében, ám nekik sem született utóduk.