0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Magnumok aranykora

A Kárásztelek Pezsgőpincészet története akkor kezdődött, amikor Gál Tibor egri borász arra járt, meglátta a helyi dombokat és azt gondolta, hogy ott pezsgőt kell készíteni.
Leitersdorfer Edit ügyvezető

Kárásztelek az előző néhány évben került fel a világ pezsgőtérképére. Ezt azzal érdemelte ki a ma Romániában található kis Szilágy megyei falu, hogy az ott készült pezsgők sorra szerzik az aranyérmeket a nemzetközi versenyeken az évszázados, tradicionális pezsgőházak mellett.

A Kárásztelek Pezsgőpincészet története akkor kezdődött, amikor Gál Tibor egri borász arra járt, meglátta a helyi dombokat és azt gondolta, hogy ott pezsgőt kell készíteni.

A szi­lágysomlyói borvidéken mindig fehérszőlőt ültettek, ám ő úgy vélte, hogy a pezsgőhöz kékszőlő is kell, méghozzá Pinot noir. Meghatározta a jelenlegi ültetvények helyét és azt is, hogy ezen a grand cru területen, szakítva az addigi hagyományokkal, a teraszos művelés helyett hegy-völgy irányúak legyenek a sorok. Ez a benapozás miatt fontos, még akkor is, ha nehezebb a művelése. Gál Tibor lett volna a pincészet egyik alapítója is, ha nem jön közbe a váratlan halála, meséli a kezdetekről Leitersdorfer Edit, a pincészet ügyvezető igazgatója.

Pezsgőnek való termőhely

Debrecentől száz kilométerre keletre, a szilágysági dombok lábától néhány kilométerre északra található Kárásztelek, dél felől pedig az Erdély kristályszigetének is nevezett Szilágysomlyói borvidék határolja. Az agyagos, csillámpalás talaj, a déli fekvésű amfiteátrum alakzat védettsége teszi alkalmassá a legjobb pezsgőborok alapját adó szőlők ter­mesztésére. Gál Tibor a 2000-es évek elején előre megérezte a pezsgőtrendet, azt, hogy mire termőre fordulnak az ültetvények, és megérik a palackban a pezsgő, fellendül a fogyasztása.

Célirányos fajtaszerkezet

A birtok csaknem felét kitevő Pinot noir maximálisan megmutatja fajtajellegét pezsgőként, gyöngyözőborként és vörösborként egyaránt, ezért a pincészet zászlóshajója lett és a pezsgők gerincét képezi. Kifinomult zamatot kölcsönöz a pezsgő- alapboroknak, mélységet, komp­lexitást, teltséget ad a pezsgőnek, legyen az fehér, rozé vagy házasítás. Mellette Chardonnay, Pinot meunier a klasszikus pezsgő-alapfajták, valamint Rajnai rizling és az Erdélyben hagyományos Királyleányka szerepel a birtok fajtái közt.

A teraszos művelés helyett hegy-völgy irányúak a sorok, ez a benapozás miatt fontos

Nem érte meg, hogy álma megvalósuljon, elképzelését a Pannonhalmi Fő­apátság közreműködésével magyarországi és erdélyi befektetőcsoport tagjai keltették életre, akik részt vesznek a stratégiai döntésekben és a pincészet életében.

Az Erdélyi-szigethegységben minden feltétel adott a kiváló pezsgőalapbor készítéséhez: a lassú éréshez elengedhetetlen hűvös klíma, az agyagos-palás talaj és a nagy gonddal válogatott, korán érő pezsgő-alapfajták. Már a 2011-es telepítéskor pezsgőkészítésre készültek a 22 hektáros szőlőültetvényen, úgy választottak területet, fajtát, ahhoz igazították a sor- és tőtávolságot, tervezték meg a szőlészeti munkálatokat és a bortechnológiát.
Az ültetvények és a pincészet tervezésekor a pezsgőkészítésre fókuszáltak

Telepítéskor 6250 tő/hektár sűrűséggel ültették a szőlőt, mert így egymással versengve sokkal mélyebbre hatol a tőkék gyökere, ami hosszú távon kiválóan működik. A minőség volt a legfontosabb célkitűzés, ezért nem használnak például szüretelőgépet, minden fürtöt kézzel szednek le. Az egyszálvesszős Guyot-művelésmód mellett döntöttek, amit könnyű karbantartani. Egyelőre hagyományos növényvédelemmel dolgoznak, és gondolkodnak az ökológiai gazdálkodásra való áttérésen.

Az ültetvényben a metszéstől kezdve külön nevelik a pezsgőnek, gyöngyözőbornak és csendes boroknak szánt tőkéket, hogy az évjárat adta legszebb termést szüretelhessék minden kategóriának.

Gyors feldolgozás, hosszú érlelés

A pincészet megtervezésekor is a pezsgőkészítésre fókuszáltak. Minden mozzanat, az első és a második erjedéstől a hosszú palackos érlelésen, rázáson, degorzsáláson keresztül a címkézésig egy helyen történik. A pezsgőkészítés szempontjából különösen fontos, hogy a megújuló energiaforrásokat használó 1600 négyzetméteres pinceépület a szőlőültetvény közvetlen szomszédságában található, így a leszüretelt termést már akár fél óra múlva feldolgozhatják, ismerteti a szőlőültetvény szakmai paramétereit Bereczki Csaba szőlész-borász. Tíz évvel ezelőtt, nagyon fiatalon, az egyetemről érkezett az akkor nemrég indult pincészethez, és az ő szakmai érdeme a kiváló minőségű pezsgők készítése, amelyeket Carassia néven hoznak forgalomba.

Megújuló energiaforrásokat használ a pincészet
A pezsgők palackos erjedéssel és érleléssel, azaz hagyományos champagne-i eljárással készülnek. A kizárólag kézzel szüretelt szőlő a könnyed préselést követően tartályban erjed, hogy megőrizze a frissességét és feszes szerkezetét.

Az alapborok, amelyek 2019-től kezdődően már több évjáratból származó bort is tartalmaznak, fajtánként vagy házasítva kerülnek palackba. A pezsgőkészítés nagyon precíz döntések sorozata az alapborok házasításától az érlelési időn keresztül a végleges cukortartalom beállításáig.

A pezsgők királynője

A Kárásztelek Pincészet magnum tételei elsöprő sikert arattak az idei pezsgő-világbajnokságon (CSWWC 2023). Három magnum tételük kiemelkedő bírói értékeléssel aranyérmet szerzett: a Carassia Blanc de Blancs Magnum, a Carassia Classic Magnum és az első hosszú érlelésű (Long Maturation) évjáratos tétel, a Carassia Blanc de Blancs Magnum 2017 Vintage Collection. Ez utóbbi abszolút győztesen került ki a Blanc de Blancs pezsgők különversenyén, a világbajnokságon, maga mögött hagyva Champagne és más neves pezsgőházak termékeit, és kiérdemelve a pezsgők királynője címet. Ezért ezt az évet a magnumok aranykorának nevezték el a pincészetben.

Az érlelés időtartamát minden esetben a bor fejlődése határozza meg. A Carassia pezsgők standard palackok esetében legkevesebb 20 hónapot, a magnumok 30 hónapot érlelődnek seprőn, de a bor evolúciójától függően ez hosszabb idő is lehet. Kevesebb nem. A hosszú palackos érlelés a tradicionális módszerrel készült pezsgők lényege.

A legszebben a magnum palackokban fejlődik a pezsgő, amelyek űrtartalma a megszokott borospalackok duplája, azaz 1,5 liter. A pezsgőkészítők ezt tartják ideálisnak a palackos érleléshez, mert tapasztalataik szerint másképpen fejlődik benne a bor, mint a kisebb palackokban.
Az 1600 négyzetméteres pinceépület a szőlőültetvény közvetlen szomszédságában található

Idő és türelem

Bereczki Csaba szőlész-borász, a pezsgők készítője

Mi a titka a gyors szakmai eredményeknek? Nehéz kérdésnek tartja Bereczki Csaba, a pezsgők készítője, ehhez sok mindennek kellett összeállnia. A legfontosabbak a helyi adottságok, a terroir kiválasztása és a tulajdonosok hozzáállása.

Nem kötnek kompromisszumokat, és bíztak az akkor még tapasztalatlan és fiatal borászban. Ennek megvan az az előnye is, hogy nem próbáltak kész mintát ráhúzni a helyre, hanem megtapasztalták és hozzáigazították, amit közben tanultak a helyről, a klímájáról, a földről, mondja.

Borkészítési filozófiájuk pedig kizárólag a minőségre épül. Tudják és érzik minden évjárat alkalmával, hogy a legértékesebb a borkészítésben a jó szüret, a tökéletes alapbor, az idő és a türelem. A törvényes érlelési idő többszöröse, húsz hónap a saját maguknak kijelölt minimális idő, amit a pezsgők seprőn töltenek, de több is lehet, ha a borok fejlődése ezt igényli. A gyöngyözőborok esetében a gyümölcsösség megőrzése, a saját erjedésből származó szén-dioxid szaturálása az elsődleges szempont, míg a csendes boroknál a terroir- és fajtajegyek, valamint az adott évjárat nyújtotta kvalitások kiemelése. Nem céljuk nagyra növekedni, a magas minőségre fókuszálnak, és az ezt értékelők számára készülnek a pezsgőik, mondja a borász.

Az etalon mindenképpen Champagne, de azon kívül is lehet csúcsminőségű pezsgőt készíteni. A cél az, hogy a világon mindenhol ismerjék Kárásztelket a minőségi pezsgőjéről.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: