Az elmúlt bő egy hétben több időjárási front is érintette hazánkat. A múlt hét közepén, szerdától péntekig egy Nyugat-Európában jelentős károkat is okozó ciklon frontjai vonultak át fölöttünk, melyek hatása nálunk leginkább az erősen változó hőmérsékletben mutatkozott meg, bár a szél is megerősödött, és csapadék is kísérte a frontok átvonulását.
Csütörtökön napközben az ország jelentős részén 7-13 fokkal volt melegebb, mint a megelőző napon, majd pénteken ugyanilyen mértékben hűlt vissza az idő. Ez alatt a keleti országrészben jellemzően 10-20, míg a Dunántúlon 3-10 mm közötti csapadék hullott hó, eső, ónos eső, fagyott eső formájában.
Északon már péntektől, délen szombattól hétfő estig napos, száraz, de hideg időjárás volt a jellemző éjszakánként többfelé -5 és -12 fok közötti fagyokkal.
A hőmérséklet több fokkal enyhült a hétvégéhez képest, szerdán a Dunántúlon már +3 és +5 fok között, a keleti országrészben -1 és +3 fok között alakultak a napi középértékek. Az elmúlt 10 napban az ország nagy részén több csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, de csak északkeleten haladja meg a többlet a 10 mm-t, míg a Dunántúl jelentős részén kismértékű hiány mutatkozik.
A talajok állapotában is ez a nagy mennyiségű csapadék mutatkozik meg, a felső egy méteres talajréteg csaknem országszerte telített állapotban van, és a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent. A kismértékű talajfagy, ami január közepén még sokfelé jellemző volt, a legtöbb helyen kiengedett mostanra, 5 cm-en már csak helyenként fordul elő fagy.
Az országban főleg az Alföldön vannak belvízfoltok, és ezek kiterjedése a megelőző száraz időszakban csökkent, a mögöttünk álló egy hét során azonban ismét növekedett.
Pénteken nyugat felől érkezik egy időjárási front, melyhez kötődően estétől szombat reggelig sokfelé várható 1-5 mm eső, északkeleten havas eső is lehet. Ezt követően száraz idő várható a jövő hét közepéig, de már vasárnaptól lehetnek tartósan párás, hétfőtől főleg az ország északkeleti harmadán ködös területek, ahol szitálás előfordulhat. A hőmérséklet pénteken és szombaton hajnalban is főként a szélvédett helyeken csökken fagypont alá, máshol kevéssel fagypont fölötti értékek lesznek jellemzőek, majd vasárnaptól visszatérnek a fagyos éjszakák, mikor jellemzően 0 és -8 fok közé hűl a levegő. A csúcsértékek többnyire +3 és +10 fok között alakulnak majd, a párásabb, ködösebb északkeleti tájakon várható a kisebb napi hőingás, és alacsonyabb nappali hőmérséklet.
Ez is érdekelheti: