Végül úgy döntöttek, hogy nem hagyják abba, csak felezik a kocaállományt. Megint abban bíznak, hogy valamilyen módon képesek lesznek helyzetben maradni, de a jelenlegi méretben csak a kisebb, regionális vágóhidakra tudnak értékesíteni. Óriási dilemma, hogy újabb bővítésbe kezdjenek, vagy további beruházásokba fogjanak és – ahogy többen tanácsolták nekik – feldolgozásba, főként a tavalyi év után.
– Nem vagyok optimista. Bár a fiaim mindig lelkesek voltak, de nem vagyok biztos abban, hogy számukra is megfelel majd, ahogyan mi éltünk. Mert nekünk még elég volt, hogy szép az állomány, megvan a technológiánk, a szakértelmünk, a sikerélményünk, partnereink meg voltak elégedve a munkánkkal, hiszen a Hunland, a Bonafarm beszállítói voltunk, de a mai világ más. Az emberek pénzt szeretnének és minél kevesebb strapát. Szövetkezeti vezetőként, a nyugat-európai tanulmányutakon nagyon vonzónak láttam a családi alapon működő gazdaságokat, és arra gondoltam, ezt mi is meg tudjuk csinálni. De itthon sok minden a mai napig nem alakult ki ehhez. Nincs és nem is volt kiszámíthatóság. Amikor felrakjuk a hízót a teherautóra, nem tudjuk, hogy alakul a minősítés és milyen árban lesz kifizetve. Márpedig nem lehet rentábilis egy vállalkozás, amelyik nem tudja, mi lesz holnap, holnapután – vélekedik az állattartó.
– Előfordulhat, hogy szombat délután fial a koca, és komplikációk lépnek fel, belázasodik. Ahhoz, hogy az állatorvos antibiotikum-kezelést alkalmazzon, Állategészségügyi Intézetben történő vérvizsgálatra van szükség. Ilyenkor kevés idő áll rendelkezésre az eredményes kezelésre, és kármentésre sincs lehetőség, hiszen az ilyen kóros állapotban levágott állat húsát nem lehet felhasználni, és az újszülött malacok életben maradása is kétséges.
De más esetekben is jelentős termeléskiesést eredményez az ellehetetlenített antibiotikum-kezelés. És miért lenne ez jobb, amikor minden jel arra utal, hogy egyre nehezebb lesz? Az EU-ban úgy kezelnek minket, mint a bűnözőket. Drága pénzen technológiát és tartást fejlesztünk, azután behozzák az élelmiszert onnan, ahol nincsenek ilyen elvárások. És ugyanez a helyzet a növénytermesztésben is. Az új előírások nem gyakorlatiasak, nincsenek tekintettel a kisebb gazdálkodókra hárított terhekre. Beszélhetünk a parlagterületek kialakításáról vagy az elektronikus nyilvántartás vezetéséről, de a forgatás nélküli talajművelés feltételeinek megfelelni sem egyszerű. Egyik kötelezettségünk ellent mond a másiknak. Kis dolognak tűnhetnek ezek a problémák azoknak, akik még életükben nem termeltek, de nem lehet előre megmondani, hogy milyen problémákat hoz majd az élet, én pedig mit mondok majd tavasszal, ha kijönnek ellenőrizni, hogy miért így csináltam ősszel?
János szerint a sok új szabálynak nagyon nehéz megfelelni, és ennek a felelősségét egyedül a gazdák viselik. Közben a sertés árát a német tőzsde határozza meg, ahol a gazdákat folyamatosan kompenzálják, hogy ne kerüljenek reménytelen helyzetbe.
Tamás, a legfiatalabb fia egyetért édesapjával a problémákat illetően, de talán nem látja ennyire borúsan a helyzetet. Mivel programozóként könnyen elhelyezkedhetne más területen is, azt mondja: „Ha nem akarnám folytatni, már most sem lennék itt.”
Ajánljuk még:
A hagyományőrzés évszázados titka
A környezeti tényezők hatása a sertések napi tömeggyarapodására
