Amikor a szakághoz kötődő legkiemelkedőbb élményeiről kérdeztem, a 2012-es világbajnokságot idézte fel Le Mansban, Franciaországban, ahol bíróként vett részt.

Különösen kedves emlék, hogy ezen az eseményen egy másik nagyon jó barátommal, a svájci Roland Boehlennel vehettem részt. Ulrikéhez hasonlóan ő is azon emberek egyike, akit a lovastornának köszönhetően ismertem meg, és életre szóló barátságot kötöttünk.

– Persze nem csak külföldi barátaim lettek az évek során: számomra a magyar lovastorna egyik legfontosabb személye dr. Tatárné Laurencz Eszter, Eszti néni, a Budapesti Lovasklub korábbi edzője, korábbi versenyzőnk, Tatár András édesanyja. Eszti nénivel rengeteg időt töltöttünk együtt, nagyon sok órát áldoztunk a szakág fejlesztésére, és rengeteg estét töltöttünk el különböző versenyeken, ahol napközben a versenyzők útját egyengettük, este pedig egy-egy korsó sört elfelezve beszéltük át a nap eseményeit.

– Rögtön egy kihívással szembesültem – idézte fel –, hiszen meg kellett oldani a magyar csapat Spanyolországba való kijutását. Szerencsére a Magyar Lovas Szövetség rengeteg segítséget, támogatást nyújtott abban az évben is és a későbbiekben is, így ezt követően is folyamatosan jelen tudtunk lenni a nemzetközi mezőnyben.

Akkoriban alig ötven versenyzőt jegyzett a lovastorna szakág, így mint fogalmazott, fő célja a sportág életben tartása volt.

– De bármilyen eredményekről legyen is szó, a szakág az emberektől válik olyan fantasztikussá, amilyen. A szívemhez legközelebb az a nagy család áll, aminek a része lehettem, és az, hogy mindig tudtam, hogy ha a világ bármely pontján segítségre van szükségem, biztosan lesz ott egy, a lovastorna révén megismert barát, aki kérdés nélkül jön segíteni. Számomra a legfontosabb az, hogy ez a család fennmaradjon, és jó látni, hogy most is vannak olyan emberek, akikben benne van a hév, az akarat, hogy a lovastornát tovább éltessék, fejlesszék, és akik nem hagyják, hogy elvesszen, amit felépítettünk, zárta gondolatait Tóthné Héczey Katalin.