0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 20.

„Nem látom borúsan a jövőt, nem először találkozunk megoldandó problémákkal”

Az elmúlt időszak erőpróbáiról, sikereiről Szabó Leventét, a KITE Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

 Hogy látja az új évet, és milyen célkitűzésekkel folytatja a KITE Zrt. a munkáját?

– Ahogy korábban említettem, alapvetően bizakodóan tekintek a jövőbe. Nehéz megmondani, mi várható, de azt gondolom, hogy a következő év demonstrálni fogja az elmúlt 10 év átlagát és a konszolidálódás éve jöhet.

A KITE Zrt. 2024-es célkitűzései között továbbra is a vevőközpontú szemlélet, a gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében szaktanácsadás keretében megvalósított tudástranszfer, a partnerkapcsolatok erősítése áll.

A mezőgazdaság egészét tekintve nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de a terményárak vonatkozásában elmondható, hogy a 2023. évinél alacsonyabbra várhatóan már nem fog csökkenni a terményár, ami egyfajta bizakodásra adhat okot. Másrészt az infláció a tavalyi év végén csökkent, és bízom benne, hogy ez folytatódik 2024-ben is.

A januári AGROmashEXPO és AgrárgépShow legrangosabb és legnagyobb hazai szakkiállításán a KITE minden évben impozáns felhozatallal várja az érdeklődőket. Tavaly a legszebb stand díját is begyűjtötte a vállalat. Idén mire számíthatnak a látogatók?

– A hagyományokhoz hűen 3000 m2-en idén is megtöltjük az F pavilont újdonságokkal és bemutatjuk a KITE szolgáltatásait az innováció jegyében. Az idei év kiemelt látványosságai közé tartoznak az új Kramer rakodók, melyek 2024 januárjától megtalálhatók a KITE portfóliójában. A KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszerét bemutató honlapunk, a pgr.hu is a rendezvényen debütál elsőként megújult külsővel és a precíziós témában elérhető legfrissebb tartalmakkal, valamint a gazdálkodás teljes területét lefedő precíziós szolgáltatásaink bemutatásával. Ezenkívül a tavaly Európa-szerte elsőként nálunk bemutatott John Deere See & Spray gyomfelismerés alapú permetezőjét is megtekinthetik az érdeklődők, valamint szélesebb ismeretet kaphatnak a PGR öntözésirányítási rendszerről és alkalmazásról. Ezen megoldásaink Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjban részesültek az idei AgrárgépShow-n. Az Innovációs Főigazgatóság folyamatosan fejleszti a KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszerét, az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat és alkalmazásokat is bemutatjuk a kiállításon. A rendezvényen természetesen a KITE többi értékesítési területe is képviselteti magát, a legújabb termékeket és szolgáltatásokat felvonultatva.

KITE

Ez is érdekelheti:

Fiatalon a szakma csúcsán

A KITE Zrt. januártól a Kramer hivatalos forgalmazója

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: