A növénykínálat és az igények közötti feszültségről már nagyon régóta beszél a szakma. Megoldás lenne, ha volna a településeknek hosszú távú fejlesztési elképzelésük, hiszen akkor a közeli faiskolákkal szerződést kötve időben kaphatnának megfelelő minőségű árut. A faiskolások megerősödését is segítené a kiszámíthatóság, az önkormányzatokkal való szoros kapcsolatrendszer, és a hosszú távú zöldfelület-gazdálkodási terveket kiszolgáló faiskolai fejlesztési programokat lehetne indítani.

Lukács Zoltán tapasztalata szerint Németországban és Svájcban tökéletes fasorokat látni, és a kiszáradó fák helye ott sosem látszik. Márpedig nincs olyan, hogy nem pusztul el egy-egy kiültetett példány, 2-5% között van a veszteség, említette meg az előadó.

A fasort öt év után hagyják magára, amelyik fát pedig nem kellett pótlásként kiültetni, azt az önkormányzat más területeken telepíti el. Nem éri anyagi kár sem a faiskolát, sem az önkormányzatot.

Hová mit ültessünk?

A faiskolások szeretnék, ha a Közterületi sorfák jegyzékét egyre többen használnák, és a benne szereplő fafajtáknak egységes értékmérő rendszer alapján kialakulna egy országos figyelőhálózata. Akkor mindenki biztos alapokon állva tudna dönteni fajtakérdésben. Az ökológiai gazdálkodás valamelyest vissza fogja szorítani a fajták használatát, erre számítani kell, előtérbe kerülnek majd az alapfajok. Barabits Elemér, az Alsótekeresi Faiskola ügyvezetője korát megelőzve a tájklónokat keresi és vizsgálja, most például olyan platán-tájklónok után kutat, melyek örökletes tulajdonságuknak köszönhetően egyes tájakon jól fejlődnek.