0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Okos termesztőberendezések

A növényházi dísznövénytermesztők év végi nagy szakmai rendezvényeként ismert Szimbiózis Kertésztalálkozó egyik érdekes témáját a jövőbe mutató háttéripari fejlesztések szolgáltatták.

Böcskey Viktor saját tapasztalatai alapján összefoglalta a hazai dísznövénytermesztés jellegzetességeit. A hazai növényházi termesztők többsége kis felületen kezdett termelni, majd apránként vagy fokozatosan bővített. Emiatt nagyon sokféle típusú, méretű, magasságú és jellegű termesztőberendezésben dolgoznak. Ezek a növényházak semmilyen szempontból nem egységesek, ennélfogva a vezérlésük is plusz feladatot jelent, pláne abban az esetben, amikor mindegyik házban különféle klíma tartására van szükség. Sok helyen a szellőzőberendezések nincsenek motorizálva, kézzel kell azokat nyitni-csukni, és örök kérdés, hogy vajon odaér-e időben a kertész.

Számos helyen már motorizált a szellőzés, de nem automatizált, és az is előfordul, hogy automatizált, de a használatát kerülik. Egyfajta bizalmatlanság húzódik emögött,

jegyezte meg a szakember. A kertészek nem bíznak magukban, hogy működtetni tudják a rendszert, és a rendszerben sem, hogy a szellőzők valóban becsukódnak-e például vihar esetén.

Vezetékek nélkül

A szakember említést tett egy hazai start­up vállalkozásról, a Fóliavezérlés márkanevéről ismert Smart Greenhouse Control Kft.-ről, amely ilyen rendszerek kifejlesztésével foglalkozik (az elmúlt években zöldségtermesztésre dolgoztak ki módszereket). Az általuk létrehozott vezérlőrendszerek, például a szellőzésvezérlés, meteorológiai mérőpont külön modulokban, vezeték nélkül érintkeznek egymással. Tetszőleges szenzorokat tartalmazó hálózat kiépítésére is lehetőség van. A vezérlőrendszer kommunikációja felhőalapú, tehát a modulnak saját internet-hozzáférése van, amin keresztül a szerverrel kommunikál. Az adatokat felküldi a felhőbe, onnan elérhetők (telefonnal, számítógéppel).

A felhőalapú kommunikáció és a webes rendszer előnye, hogy nem igényli külön appok kifejlesztését a telefonokra, böngészőn keresztül bármilyen eszközről elérhető.

A vezeték nélküli szenzorhálózat további előnye, hogy nem kell kábelek kiépítésével foglalkozni, továbbá különféle adatokat (pl. hőmérséklet, páratartalom, pH, EC, talajnedvesség és talajhőmérséklet) szolgáltat és ezeket vezérelni is tudja.

A szoftver magyar nyelvű, a felhasználói felülete testre szabható. Igény szerint biztonsági értesítéseket küld (e-mail, sms), adatai grafikus módon megjeleníthetők, beállíthatók, milyen intervallumban van szükség az adatok megvizsgálására, a frissítések pedig ingyenesek.

Vezeték nélküli EC-mérő szenzor

Diffúz és talajtakaró fóliák

Számel Krisztián mutatta be a Politiv fóliákat

A Kert-Plusz Kft. területi képviselője, Számel Krisztián a fóliaházban ter­mesztő kertészetek figyelmébe ajánlotta az izraeli Politiv fóliákat. Ezek tulajdonságai előnyösebbek a hagyományos vagy újrahasznosított fóliákhoz képest, mivel a teljesen automatizált gyártási folyamatokban magas minőségű alapanyagokat és kiegészítő adalékokat használnak.

A fólia fényáteresztő képessége a látható fénytartományba (400-700 nm) esik, és kedvezően befolyásolja a fotoszintézis folyamatát. A beérkező fényt diffúz fénnyé alakítja, így az minden irányból éri a növényeket.

A szórt fényt adó fólia minimalizálja a napégés kockázatát, és a levelek átlaghőmérsék­letének szabályozásában is szerepet játszik.
A Politiv fólia diffúz fénnyé alakítja a beérkező fényt, ezzel minimalizálja a napégés kockázatát

A termesztőházban az éjszakai hőmérsékletcsökkenés következtében a levegő nedvességtartalma kis cseppekké alakul és lecsapódik (kondenzáció) a fólia belső felszínén. Ezek a vízcseppek csökkentik a fényáteresztő képességet és táptalajt nyújtanak a gombás betegségek terjedéséhez. A cseppmentességet előidéző adalékanyagnak köszönhetően a kondenzvíz a fólia belső felszínén vékony, szemmel nem látható réteget képez, nem csöpög rá a növények felületére. A fólia egy másik adalékanyagával pedig a kórokozók aktivitásának csökkenését érik el. A károsítás alábbhagyása kevesebb növényvédőszer-felhasználást von maga után. A pormentességet nyújtó adalékanyag maximális fényáteresztő képességet és könnyebb tisztán tarthatóságot eredményez. Az infraszűrővel ellátott fóliák megakadályozzák a növényházak túlzott éjszakai lehűlését, így csökkentik az energiafelhasználást a fűtési időszakban.

A Politiv rovarhálói kellően sűrű szövésűek a kártevők kívül tartására
Talajtakaró fóliáik használatával csökkenthető a talajtömörödés, meggátolható a gyomok fejlődése, mérsékelhető a talaj vízvesztesége, a tápanyagok kimosódása, és tisztább termesztést tesz lehetővé.

Többféle hosszban, szélességben és vastagságban elérhetők. Az alagút­fóliák a hideg évszakokban nyújtanak védelmet egyes szabadföldi kultúráknak. Rovarhálókkal pedig a berendezésen kívül tarthatók a kártevők (molyok, tripszek, levéltetvek), és ezzel csökkenteni lehet a növényvédelmi beavatkozások számát.

Fotók: Merényi Alexandra, Böcskey Viktor, Magyar Zoltán

Ez is érdekelheti:

Nem szabad kimaradni az agrárdigitalizációból

Történelem és természet szimbiózisa

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Magazin ajánló: