Létezik-e közös rezisztencia?
Van egy további probléma is. A búzánál és a kalászosoknál kalászfuzáriumról vagy fuzáriumos kalászvészről beszélünk, kukoricában pedig egyszerűen csőpenészről, vagyis kalászfuzárium-, illetve csőpenész-rezisztenciáról. Ez implicite azt a felfogást mutatja, hogy a különböző kórokozó fajokkal szemben létezik egy általános rezisztencia, amely szerint elég valamely fajjal szemben szelektálni és a többi is rendben lesz. A probléma mindössze annyi, hogy ennek a közös rezisztenciának az igazolása nem történt meg, búzában mindössze Szegedről vannak ilyen dolgozatok, és itt vége a felsorolásnak. Kukoricában hasonló a helyzet, ott is csak néhány szegedi dolgozat van, amely erre a kérdésre keresi a választ. Pedig sokkal többre lenne szükség.
Ezért hatalmas energia folyik a toxinmenedzselésbe, ami magyarul annyit jelent, hogy bejön a toxinos termény, van benne ez és az a toxin, és kellene valahogy csökkenteni a toxintartalmat. Csakhogy ezáltal lehet, hogy – hatalmas ráfordítással – a learatott termény valamennyi részét használhatóvá lehet tenni, jelentős tisztítási veszteséggel és műveleti ráfordítással, de ettől a szántón nem lesz kevesebb a toxin. Ráadásul a toxinkötők, toxinbontók drágák, az állatok antibiotikum-kezelése az immunproblémákat okozó toxinok hatásának ellensúlyozására napi gyakorlat, a hatás viszont mérsékelt, és a megelőzés nagyjából kimarad a folyamatból. A folyamatos antibiotikum-adagolás a másik oldalon segíti a szuperbaktériumok kialakulását, amelyek viszont a kórházakban és istállókban okoznak súlyos gondokat. Amikor egy növényvédős kollégámnak mutattam az ellenálló búzáinkat, akkor azt mondta, hogy majd éjjel kikapáljuk, mert lecsökken a forgalmunk, ha ezek kikerülnek a táblákra. Ez gegnek kitűnő, de mutatja, hogy ezek a cégek a fogékony fajtákban érdekeltek, hiszen ez dobja meg a forgalmat. A gazdák viszont abban, hogy a megelőzés minél hatékonyabb legyen, és minél kevesebb vegyszerre legyen szükség a termesztéshez, majd utána a felhasználhatóság biztosításához.
Az is lehet, hogy a növényvédelmi ráfordítás a közepesen ellenálló fajták miatt nem fog csökkenni, viszont a termés a szokásos tisztítás után már problémamentesen eladható, és a tényleges utókezelésre szoruló terményhányad lényegesen lecsökken. Ez természetesen rezisztenciafüggő.
Nem elég a tünetekre hagyatkozni
A rezisztenciavizsgálatoknál az első kérdés az, hogy mit kell vizsgálni. Nyilván első lépcsőben a betegség-ellenállóságot. Ennek búzában két fontos tünete van, az egyik a kalászkák vizuális fertőzöttsége, amelyet felvételezhetünk az állományban a fertőzött kalászok száma vagy aránya, illetve az ezeken látszó fertőzöttség súlyossága szerint. Bár Schroeder és Christensen klasszikus munkájában a fertőzött kalászkák számát nézték mindkét rezisztenciatípusnál, külön sem a fertőzöttségi százalékot, sem a fertőzés súlyosságát nem tesztelték. Bár az 1-es típusú ellenállóság felvételezésénél több kutató ezzel kísérletezett, a fontos inkább ezek szorzata, ami végül is a fertőzött kalászkák számát, illetve arányát mutatja. Mivel a klasszikus 2. típusú meghatározás szerint a pontinokuláció (kalász közepén egy virágba a bibe fölé 20 μl szuszpenziót juttatnak) a terjedéssel szembeni rezisztenciafaktort méri, addig a kalászpermetezés hatásának eredményeit az 1-es típus kifejeződésének értékelték, ami a pelyvától a bibéig tartó utat jellemzi. A probléma mindössze annyi, hogy ha a fertőzés eljut a bibéig, ott nem áll meg, hanem terjed tovább, átfedve a 2-es típusú rezisztenciával. Ugyanakkor a dolgozatok 90 százalékban nem mérnek toxint, kizárólag kalásztünetekkel foglalkoznak. Kivétel a kukorica Aspergillus-rezisztencia, ahol az aflatoxinmérés már csaknem minden dolgozatban téma.
