0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 17.

Negyedszivarnyi kirándulás

Mi kell egy jó kiránduláshoz? Felkészülés, tervezgetés térképpel, néhány könyvvel, vagy az ezeket kiváltó korszerű eszközökkel. Beszélgetés az úti célt jól ismerő barátokkal. Vidám, befogadó, figyelmes részvétel.

Mesék az élményekről, beszámolók a környezetünkben élők számára. Ne felejtsük el az út során készült felvételeinket dátum szerint elmenteni, esetleg emlékeztető üzenettel felcímkézni.

Nemrég a szegedi Móra Ferenc Múzeumban jártam, és bebarangoltam a Móra rengeteg című kiállítást. Persze nem értek ismeretlenül az élmények, hiszen gyermekkorom óta járom ugyanazt a tájat, ami oly kedves volt az író számára is. Itt kezdtem el felkészülni egy ásotthalmi erdei kirándulásra. Segítőként a Dalerd Zrt. Ásotthalmi Erdészetének igazgatója, Lunka Lajos és Pongó Gyula kerületvezető erdész csatlakozott hozzám.

Lunka Lajos erdészeti igazgató és Pongó Gyula kerületvezető erdész kalauzolt a kiránduláson
A szegedi Móra Ferenc Múzeum tárlata sok ihletett adott

De hogy egy kicsit korábbról kezdjem,

megnéztem az I. katonai felmérés térképén a Körös-ér északi, ásotthalmi oldalát. Homokbuckákat, füves pusztákat, néhol egy-egy kutat, kisebb semlyéket ábrázolt a hajdani térképész. Különös megjegyzésekkel is találkoztam: „Nagyon nedves időjárás kivételével száraz”.

Kísérőim elmesélték, hogy Vedres István, Szeged főmérnöke már 1825-ben javaslatot terjesztett elő erdők telepítésére A sivány homokság használhatására címmel. Később Kiss Ferenc erdőmérnök emiatt javasolta, hogy Vedres Istvánt nevezzék a szegedi erdők atyjának. Kiss Ferenccel, a Szeged környéki erdők galambősz hajú, izzó lelkű gondviselőjével homokországban mélyült el Móra Ferenc barátsága. A sors később úgy hozta, hogy Móra Ferenc javaslatára mégis Kiss Ferencet tisztelte meg az utókor a „szegedi erdők atyja” kitüntető elnevezéssel.

A kedves történeten túl a lényeg mégis az, hogy míg a vízjárta vidékeket a folyószabályozással tette lakhatóvá a 19. századi magyarság, addig a futóhomok uralta tájat erdőtelepítéssel, fásítással.

A sikeresség időnként mindkettőnél megkérdőjeleződött, hiszen 1879-ben Szeged környékét romba döntötte a Tisza. Nem sokkal előtte, 1863. december 13-án a Luca-napi szélvihar katasztrofális károkat okozott a már éppen kiemberkedő erdősítésekben és a mezőgazdaságban. A folyton-folyvást újrakezdő, konok emberi akarat azonban újjáépített mindent: várost, tanyát, erdőt, kultúrát.
Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: