Új lehetőségeket nyit
Az Alföldi Agrárszakképzési Centrum részéről Horváth József főigazgató elmondta, hogy 2020 óta jelentős változások történtek a szakképző iskola munkájában, új vezetés vette át az irányítást, átfogó stratégiaváltásra került sor, nyitott a vállalati szféra irányába, belépett a duális képzésbe. Az új irány kiemelkedő példája a DélKerTÉSZ-szel formálódó együttműködés.
Vári László, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum kancellárja az együttműködés anyagi és humánerőforrás vonatkozásaira tért ki. A közös munka nagy lehetőség az iskola számára, de egyben nagy felelősség is. Utat nyit az iskola képzési portfóliójának további bővítésére, a legkorszerűbb technikák, precíziós megoldások elsajátítására. A fiatalok különböző szinteken bekapcsolódhatnak kutatási-fejlesztési tevékenységbe, szélesíti szemléletüket, tudásukat, segítve továbbtanulásukat.
Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere hangsúlyozta az együttműködés mögötti együtt gondolkodás jelentőségét. A résztvevők tapasztalataikat megosztva, a közös érdekeket felismerve fognak együtt dolgozni, példát adva másoknak is a nagyon gyorsan változó világban. Szerinte a kezdeményezés kiemelkedő a kertész szakma utánpótlásában, ami új lehetőségeket fog nyitni a város életében.
Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes (AM) kiemelte, hogy a Dél-Alföld a növényházi kertészeti termesztés központja, így amikor 2018-ban létrehozták az agrárszakképzési központokat, egyértelmű volt, hogy az alföldi centrum a régióba, Csongrádra kerüljön. A kertészeti szakképzésben a Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola egyik legjobb intézménnyé kell, hogy váljon, nemcsak elhelyezkedése, de szakmai múltja okán is.
A miniszterhelyettes szerint 2030-ra a hazai mezőgazdaság eléri vagy meghaladja a nyugat-európai mezőgazdaság színvonalát, ehhez a célhoz elengedhetetlen a korszerű oktatás. A bemutatott együttműködés a térség adottságait kihasználva egyedülálló és követendő a hazai agrárszakképzés területén.
Ez is érdekelheti: