0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Kistermelőket érintő változások!

Megjelent az az agrárminisztériumi rendelet, amely a kis mennyiségű helyi élelmiszer-előállítás, -értékesítés, valamint higiéniai feltételeit könnyíti meg, segítve a hazai kistermelőket és a „kisüzemi” élelmiszer előállítókat.

Az új rendelettel módosul a kistermelő fogalma, ezután már jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet is végezhet kistermelői élelmiszer-előállítást. Továbbá két kategóriába sorolja a kistermelőket, az előállítani kívánt alaptermékek mennyisége függvényében.

  • I. kategória: aki kis mennyiségű, saját maga által megtermelt alapterméket, illetve összegyűjtött vadon termő alapterméket értékesít. A kistermelő élelmiszer-előállítást és -értékesítést végezhet a megtermelt alaptermékből, illetve összegyűjtött vadon termő alaptermékből, valamint az adott élelmiszer-előállításához szükséges egyéb olyan vásárolt összetevőből, amelynek kistermelő általi megtermelése észszerűen nem elvárható.
  • II. kategória: meghatározott kis mennyiségben a kistermelő saját maga által megtermelt alapterméket vagy abból előállított és hazai előállítású, vásárolt alaptermékből, valamint egyéb vásárolt összetevőből élelmiszer előállítását és értékesítését végezheti. (Az új rendelettel a meghatározott kis mennyiség is bővült ebben a kategóriában, továbbá bővített higiéniai feltételek lettek meghatározásra [egyszerűsített HACCP-dokumentációt kell vezetni], valamint az e kategóriába sorolt kistermelőknek mikrobiológiai vizsgálatra is szükségük lesz a közvetlen fogyasztásra szánt állati eredetű és a nem állati eredetű élelmiszerek esetében. A II. kategória szerinti kistermelőknek a mikro élelmiszer-vállalkozásukra, az adott tevékenységhez előírt minimális élelmiszeripari szakképesítés, szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakma, szakképzettség vagy rész-szakképesítés utáni kötelezettséget a bejelentést követő egy éven belül kell teljesítenie.

A kistermelők értékesítési lehetőségei is bővültek a rendelettel, így már házhoz szállítással, csomagküldő kereskedelem, átadópont vagy automata útján is eljuthatnak a termékek a fogyasztóhoz.

kistermelő hús kolbász
Házhoz szállítással, csomagküldő kereskedelem, átadópont vagy automata útján is eljuthatnak a kistermelői termékek a fogyasztóhoz
    • Ha csomagküldő kereskedelem útján történik az élelmiszer értékesítése, akkor az élelmiszer csomagolásának biztosítania kell a szállításhoz szükséges élelmiszer-biztonsági követelményeket, és a kistermelőnek jeleznie kell a szállító felé, hogy a csomag élelmiszert tartalmaz.
    • Átadóponton a hűtést igénylő élelmiszer csak akkor értékesíthető, ha folyamatosan biztosított a hűtési lánc a végső fogyasztónak történő átadásig.
    • A kistermelő vendégasztalt saját, valamint más kistermelőtől vásárolt élelmiszer felhasználásával, az I. kategória szerinti kis mennyiség betartásával üzemeltethet.

További újdonságok a rendeletben, hogy megfelelő higiéniai feltételek mellett a darált hús és az előkészített hús előállítása és forgalmazása is lehetővé válik, és kiegészült az adományozás céljából kiskereskedelemben történő friss hús lefagyasztására vonatkozó rendelkezésekkel.

vágóhíd
Kisvágóhídon hetente összesen 100 darab sertés, juh, kecske, 20 darab szarvasmarha, illetve 250 000 darab baromfi és nyúlféle vágható

A rendelet hatályba lépésével ismét lehetőség nyílik a kis kapacitású vágóhidak működtetésére és igénybevételére, valamint a mobil vadfeldolgozó létesítmény üzemeltetésére vonatkozó szabályozás is ebben a rendeletben kapott helyet.

A rendelet alapján kisvágóhídon, az egyes állatfajok vágásának időbeni elkülönítése mellett, hetente legfeljebb összesen 100 darab sertés, juh, kecske, 20 darab szarvasmarha, illetve 250 000 darab baromfi és nyúlféle vágható.

A kisvágóhídon az ott levágott állatokat darabolni is lehet, a 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet betartásával. A kistermelő gazdaságának helyétől 100 km-es sugarú körön belül lévő kisvágóhídon vághat a felsorolt állatfajokból.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: