0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

Sikeres gazdálkodás az új ciklusban

Az Agrárközösség ismét megrendezte az immár 9 éve teltházzal futó Agrárközösség-MATE-Roadshow-t. A szakmai rendezvénysorozat célja, hogy számot adjanak az aktuális támogatási lehetőségekről, gazdálkodókat érintő változásokról, az új trendekről.

A Közös Agrárpolitika nem közös – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

Az egyszerűsítés jegyében az Európai Bizottság úgy döntött, nagyobb tagállami mozgásteret engedélyez a tagországoknak. Kiderült azonban, például a gazdatüntetésekre érkező hirtelen reakciókat látva, nem teljesen volt jó megoldás, mert nagyon eltérőek az egyes országok stratégiái. Ennek felismerése után a soros elnökséget adó belga kormány már bekérte a tagállamok javaslatait az alapjogi rendelet módosításához. Ez azt jelenti, hogy alapvető változások lehetnek, de hogy mikor és milyenek, még nem tudható.

A helyettes államtitkár beszédében elmondta azt is, hogy a minisztérium együttműködő és nyitott a gazdák tapasztalataira. Hogy ez menyire így van, az is bizonyítja, hogy a rendezvény szünetében lehetősége volt személyes egyeztetésekre.

Gondolkodjunk előre!

Balogh Levente, az Agrárközösség munkatársa az elmúlt időszak szaktanácsadói tapasztalatait foglalta össze. A többi között felhívta a figyelmet szántóföldi területek elválasztásának fontosságára. Az egybeművelés, átművelés a táblák között komolyan ellenőrzőt és szankcionált lesz, így erre minden esetben, még a szomszéd esetén is figyelni kell. Ha például a szomszéd megörül, hogy van még egy „kis sáv” és ráfordul a vetőgéppel, azt kezelni kell.

Fontos még a rendszeres, pontos adatszolgáltatás, ami eleinte macerásnak tűnhet, de hetente 20 perces munkával, sok bosszúságtól megkímélheti magát a gazdálkodó a határidők előtti napokon.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján Balogh Levente az javasolja, hogy „Gondolkodjunk előre és alkalmazkodjunk a változásokhoz!”. Ilyen alkalmazkodás lehet a termesztett növények diverzifikálása, ahol olyan növénykultúrákat választ a gazdálkodó a vetésforgóba, amelyek kisebb ráfordítással beilleszthetőek. Ilyen például a silócirok, amely akár másodvetésben is megfelelő lehet.

Mozgalmas pályázati év lesz 2024

A roadshow előadásai között a pályázati lehetőségek minden évben nagy érdeklődésre tartanak számot. Idén ez különösen igaz, hiszen az elmúlt időszak nem bővelkedett pályázati lehetőségben. Kovács Viktória, az Agrárközösség pályázatiüzletág-vezetője előadásában felhívta a figyelmet rá, hogy a beruházási pályázatokkal indul az év. Ilyen lesz az élelmiszeripari üzemek fejlesztésének támogatása; a kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, valamint a post-harvest fejlesztések támogatása. Az állattartó telepek fejlesztésének támogatása mellett az ültetvénytelepítés támogatására és a díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása is várható. A Magyar Mezőgazdaságban is megjelent pályázati menetrend szerint tavasszal, nyár elején az erdészeté és az öntözésé a főszerep a pályázatoknál. Nyáron a gazdaságátadás és gazdaságátvétel támogatása vagy a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása kerül majd nagy érdeklődés mellett meghirdetésre. Év végén a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása, a precíziós gazdálkodás pályázatai kerülnek kiírásra.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: