0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

Sikeres gazdálkodás az új ciklusban

Az Agrárközösség ismét megrendezte az immár 9 éve teltházzal futó Agrárközösség-MATE-Roadshow-t. A szakmai rendezvénysorozat célja, hogy számot adjanak az aktuális támogatási lehetőségekről, gazdálkodókat érintő változásokról, az új trendekről.

Ilyen a Mikro-Vital, mely a talajbaktérium készítmények széles skáláját kínálja. Balázs Viktor ügyvezető előadásában felhívta rá a figyelmet, hogy ha talajbaktérium használatát fontolgatja egy gazdálkodó, érdemes hazai fejlesztő és gyártó céget választani. Ebben az esetben a hazai talajból kigyűjtött baktériumtörzsek jobbak lehetnek. Ezeket a Mikro-Vital termékeket természetesen be is mutatta, és amiket az érdeklődők részletesen megismerhettek a cég standján. Umenhoffer Péter cégvezető a termékek előnyeinek ismertetése mellett komoly előrendelési és elővásárlási akciót is bejelentett. Mint fogalmazott, ők a hosszú távú együttműködésben gondolkodnak, a folyamatos ellátás és folyamatos fejlesztés ál a cég fókuszában.

Partnerként szintén jelen volt, és a rendezvényen résztvevő gazdák számára nyújtott hasznos ismereteket a Lely Center Gödöllő. Bódi Gábor területi képviselő szerint a fejőrobotok utáni nagy technológiai ugrást a robotizált istállótechnológia jelenti. Egy ilyen rendszernek célja kell legyen a termelés növelése, hogy csökkentse a kiesést, hatékonyabbá tegye az abrakfelhasználás (ami a takarmány költségek 30%-a), és fontos, hogy a fejéstechnológia költségei ne növekedjenek. Véleménye szerint a szemléletváltás a tehéntartásban is fontos, ha hatékonyan és fenntarthatón szeretnénk működni. Mint mondta: „nem a robot termeli a tejet, mi csak jól megfejjük”.

Sokszor felvetődik, hogyha a növényvédelemben és tápanyag-utánpótlásban csökken a felhasználható szerek száma vagy azok mennyisége, lesz-e alternatíva. Az Agrárközösség roadshow-jának partnereként a Biocont Magyarország Kft. munkatársa, Jávorszky Laura, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bővülnek a biológiai lehetőségek a gazdálkodás minden területén. Mint fogalmazott, a fenntarthatóság a jövő kulcskérdése, ám a környezeti fenntarthatóság mellett a gazdasági fenntarthatóság ugyanolyan fontos. Ezért a Biocontnál évek óta azon dolgoznak, hogy olyan megoldásokat kínáljanak, amelyek a környezeti fenntarthatóság mellett a gazdálkodók számára jól látható módon anyagi előnnyel járnak. Ismertette azt a Szarvas határában végzett szabadföldi paradicsomkísérletet, melyről korábban mi is beszámoltunk, és ahol a talajszerkezet és talajélet szempontjából nagyon látványos eredményeket sikerült elérni.

A rendezvényen, partnerként, jelen volt még az ABZ Drone Kft. is. Előadásukban a technológia gyakorlati haszna mellett annak gazdaságosságára is felhívták a figyelmet. Keczer Máté összehasonlította, hogy kukorica termesztése esetén a hagyományos és a drónos növényvédelem esetén milyen költségek és tényezők (taposási kár) merülnek fel egy hektárra vetítve. Számítása szerint szántóföldi gép esetén 41 000 forint a hektáronkénti költség, míg drón használatakor csak 21 800. Ez azt jelenti, hogy egy 500 hektáros területen végzett permetező drónos növényvédelem egy év alatt visszahozhatja a gép árát. Az előnyök ismertetése mellett természetesen az ABZ Drone eszközbemutatót is tartott.

Az Agrárközösség roadshow-jának két helyszínén (Lajosmizsen és Gyöngyösön) szintén megtekinthető, sőt vezethető is volt a Ford Solymár jóvoltából a Ford 3 legújabb pick-up kategóriás modellje és a Ford Bronco terepjárója.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: