A második világháború idején a Normandiában dúló harcokban is szerepet játszottak a birtokhatárok, ugyanúgy, mint a szél- és csapadékviszonyok, valamint a gazdálkodási rend megőrzésében is.

Igaz, a múlt század elején mintha a mezőgazdaság fejlődésének akadályaivá váltak volna ezek a fás-cserjés sövények.

A megművelt mezőket és réteket kapcsolják össze a bokázsok; a megművelt földet és legelőket övező szélvédő sövényeket a termelők nemzedékei fejlesztették. A megművelt területek és rétek, kaszálók kapcsolatát a sövények és többé-kevésbé folyamatos sorokban a cserjés sarjerdősávok teremtették meg, de el is választották a településeket, majorokat.

Maximum 10-15 méter magas facsoportokkal tarkított, legalább 20-30 méter hosszú, megszakítás nélküli cserjés sávok képezik a parcellák határait. Az agrártájat meghatározva a sövényben kialakult élőhelyek sorát gyakran megbontják a kis és közepes gazdaságok, falvak és majorok. A sövénytípusok jellege történelmi és klimatikus okokból különböző az északi és a déli területeken, mert a tradícióktól függően és más-más időkben alakultak ki.

A nyugati ligetek Normandiában leginkább a középkor folyamán erősödtek, amit nagyban formált a gazdálkodási rend. A növényleltár fajainak változatossága az adott vidékre nézve is sajátosnak tekinthető. Bizonyos jellemzők azonban a típusoktól függetlenül is fennállnak, előnyökben és hátrányokban összemérhetők. Francia források szerint

A bokázsok hátránya, hogy akadályozzák a keresztirányú mozgást a mezőgazdasági és közúti gépeknél egyaránt, csökkentik a megművelt termőterületet és az elérhető terméseredményeket; miközben igény mutatkozik az árkok, átjárók bővítésére. Becslések szerint a sajátos bokázsok 70%-a, legalább 1,5-2 millió kilométer hosszú sáv tűnt el 1860 óta.