0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Folyamatosan javuló márkaelégedettség

Az Európai Mezőgazdasági Gépkereskedők Szövetsége (CLIMMAR) 13 éve készít több országban felmérést a generálimportőr gépkereskedők körében annak megállapítására, milyen mértékben elégedettek a velük kapcsolatban álló traktorgyártók tevékenységével.

Amennyiben az adott traktormárkák minősítő pontszámainak változását vizsgáljuk, megállapítható, hogy

a legjelentősebb, szinte kimagasló előrelépést a New Holland produkálta,

a Case IH jelentős, a John Deere és a Same pedig szerényebb mértékben javított a megítélésén. Jó helyezése ellenére enyhén romlott a Deutz-Fahr és a CLAAS minősítése. A Massey-Ferguson, a Fendt és a Valtra mintegy fél ponttal gyengült, míg a legnagyobb csökkenést a Kubota szenvedte el.

A legfrissebb DSI-felmérés tükrében a TOP 10-ben két csoportosulás figyelhető meg. Az élmezőny szinte kiegyenlített eredménnyel, kéttized pontos különbséggel sorakozott fel a lista elején.

A pontszámokat illetően, a maximálisan adható 20 pontból a Fendt 13,4 pontot „szerzett”, ez mintegy 67 százalékos minősítést jelent, a Kubota 11,7 pontja pedig megközelítőleg 58 százalékot tesz ki. Jól látható, hogy a vezető és a listát záró márka között a különbség 1,7 pont, ez az eltérés 0,8 ponttal csökkent az előző évivel összevetve. Mindez azt jelzi, hogy a piaci szereplők körében kiélezett a verseny, a szolgáltatások színvonalában már alig érezhető eltérések tapasztalhatók csupán.

A piacvezető erőgépmárkák elégedettségi mutatójának átlagértéke a korábbi évekhez viszonyítva nem változott, immár harmadik éve 12,9 pont.

Az egyes kérdéscsoportokat érintően kialakult márkasorrendet tekintve azonban lényegesen eltérőek a minősítési mutatók az összesített elégedettségi indexektől.

3. ábra: A gépkereskedők elégedettségi indexe az egyes gyártók tekintetében a pénzügyi finanszírozásban nyújtott segítség alapján

A manapság igen fontos kérdésben, a finanszírozás terén mindegyik gyártó megítélése romlott az elmúlt egy évben. A visszaesés ellenére legjobban a Deutz-Fahr és a Same teljesített. A sorrendben harmadik a John Deere és a CLAAS, a Massey-Ferguson, a New Holland, illetve a Case IH csak néhány tized ponttal maradt le az első három mögött. A sort a Valtra, a Fendt és a Kubota zárja ugyancsak kiegyenlített pontszámmal (3 ábra).

A számok szemléletesen tükrözik a kialakult nehéz gazdasági helyzetet, amely a gépforgalmazásra, illetve az ellátási láncra is negatív hatással van.

A felmérésben résztvevő valamennyi európai forgalmazó rámutatott a gyártóktól történő eszközbeszerzés finanszírozásának nehézségeire, valamint a bankok által felszámított magas kamatlábakra.

A másik kiemelt terület a gyártói-kereskedői kapcsolattartás minősége. Ebből a szempontból az első három helyezett közötti pontkülönbség minimális, azonban a Kubota, a Massey-Ferguson és a Valtra jelentősebb visszaesést könyvelhetett el. Ezzel szemben a New Holland, a John Deere és különösen a Case IH javított e tématerületi megítélésén, a Same minősítése pedig nem változott.

Az elégedettségi felméréssel a CLIMMAR célja, hogy minél inkább javuljon az üzleti, szakmai együttműködés, a kereskedelmi és a műszaki kiszolgálás a traktorgyártók és az importőrök, illetve a disztribútorok között, ami bizonyosan az erőgépvásárló gazdák hasznára válik.

dr. Magó László

MATE Műszaki Intézet

Ez is érdekelheti:

Fiatalon a szakma csúcsán

Hígtrágyatartályt is hozhat a nyuszi húsvétra a kis gazdáknak

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság

Magazin ajánló: