Májusi morzsoltnak valót általában 1000-1200 hektáron vetnek, a tavalyi hektáronkénti hozam 12 tonnát tett ki, viszont 1 évvel korábban az irtózatos aszály miatt ők is az átlagnál jóval kevesebbet takarítottak be. Éppen ezért, amit lehet, öntözve termelik, s az összmennyiség körülbelül fele szükséges az állattenyésztésük számára, a másik felét a piacon értékesítik.
a megelőző időszakban a Pioneernek és a DeKalbnak termesztettek, újabban pedig az osztrák SAATBAU-val működnek együtt, általában 150-200 hektáron, de az mind öntözött. A silókukoricát általában másodvetésben állítják elő, esetleg árpa után, de a biztonság miatt mindig öntözve. Évente 30-40 000 tonna szilást készítenek, ennyit igényel a kérődző állományuk.
A feltételek, szakmai és gépi oldalról egyaránt rendben lévőek. Mindenfajta speciális gépet beszereztek, amit a technológia előír, a vetőgéptől a címerezőig. Amit a technológiában előírnak, azt ők következetesen számon kérik, ez a sokat emlegetett szakmaiság egyik előfeltétele.
Kalászosokból búzát és árpát állítanak elő vetőmagnak. Szegedi és martonvásári fajtákkal foglalkoznak, saját döntésük, hogy melyikből mennyit. Erre az egzakt válasz, hogy azt a piac dönti el, de nekik ehhez
Az utóbbi időszakban felvetődő kérdésre, hogy a különböző válságok miatt milyen növényekkel foglalkozzanak, náluk nem jelentkezik élesen. Ekkora gazdaságban nem lehet csak hipp-hopp módra egyik növényről a másikra áttérni, tehát marad az eddig kialakult és összességében eredményes vetésszerkezet. Őket is érinti, hogy a szemeseknek pillanatnyilag se ára, se piaca, vevőt még véletlenül se látnak, ennek ellenére igyekeznek a hektáronként elérhető legmagasabb és leggazdaságosabb hozam megtermelésére.
Az értékes lucerna

A lucerna speciális helyzetben van a TEDEJ Zrt.-ben. Ennek a magyarázata a szarvasmarha-tartásukban található meg, de azon túl is egy szeretett növényük, bár gazdaságilag még nem teljesen a helyén értékelt. Ebből a pillangósból
szerencsére nagyobb részét öntözni is tudják. Náluk az egy hektárra jutó szénaérték 15 tonna, szemben az országos átlaggal, ami 4-5 tonna között mozog.