Nyitrainé Sárdy Diána
Oktató kategóriában Nyitrainé dr. Sárdy Diána részesült az elismerésben. Nyitrainé dr. Sárdy Diána a MATE Budai Campusának főigazgatója, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének igazgatója. Szakmai tevékenységét 2008-ban kezdte meg tanársegédként a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának a Borászati Tanszékén. Vonzó egyénisége, szakmai tudása, kiváló pedagógiai érzéke könnyen népszerűvé tette diákjai körében, így az egyetemen belül – melynek neve időközben Magyar Agrár-, és Élettudományi Egyetemre változott – gyorsan emelkedett a karrierje.
Nyitrainé Sárdy Diána a univerzális egyéniség.
Miközben példamutatóan helytáll a nemzetközi tudományos élet világában, nőként is meg tudta őrizni vonzó egyéniségét, és ami talán a legfontosabb, szerteágazó tevékenységét mindent átható szofisztikált humorral tudja átszőni.
2023-ban második alkalommal kerül sor a Dr. KOSÁRKA emlékdíj kiadására. Ezt a díjat az a borász, borászat érdemli ki, amely a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. Idén ezt a díjat a villányi Jammertal Borbirtok érdemelte ki. A Jammertal szőlőbirtoka Hegyszentmártontól Palkonyáig mintegy 100 hektárt foglal magában. A borok minőségére Nagy Zsolt szőlészeti vezető, valamint a 4-5 éves francia-, és tengeren-túli borászati gyakorlattal rendelkező, elmélyült tudású Kövesdi Zsófia borász ambiciózus és elkötelezett munkája jelenti a garanciát. A Jammertal birtok vörösboraink tökéletesen érett szőlőből készülnek, bársonyosak, gyümölcsösek, rendkívül koncentráltak és erőteljes terroir-hangsúllyal bírnak. Nem csoda, hogy
A Jammertal Borbirtok ezzel bizonyította, hogy Villány a világ legjobb terroir-jai közé tartozik. Kövesdi Zsófia 2023-ban „Az Év Nemzetközi Női Borásza” kitüntető címet érdemelte ki Németországban. Magyar borásznő ilyen figyelemreméltó külföldi elismerésben még nem részesült. Ez a teljesítmény a magyar bormarketing szempontjából is kiemelkedő jelentőségű.
Ez is érdekelheti: