0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Madarak és ragadozó rovarok segíthetik a növényvédő szerek helyettesítését

A ragadozók, például a madarak és a rovarok hatékony alternatívái lehetnek a növényvédő szereknek, alacsonyan tarthatják a kártevők populációit, miközben növelik a terméshozamot – jelentette be egy nemzetközi kutatócsoport.

 A kutatók megállapították, hogy a ragadozók hatékonyabbak a kártevők elleni védekezésben azokban a régiókban, ahol nagyobb az esőzések változékonysága – ami várhatóan növekedni fog az éghajlatváltozás miatt.

A szakembereket az is meglepte, hogy akár már egyetlen természetes ragadozófaj is ugyanolyan hatékony volt, mint, ha több faj is élt a területen, mondta Boldorini.

„Általánosságban elmondható, hogy minél több faj van, annál jobban működnek az ökoszisztémák. De vannak kivételek is” – mondta, hozzátéve, hogy egyetlen faj is ugyanolyan jól el tudja látni a feladatot.

Az éghajlatváltozás és az emelkedő szén-dioxid-szint egyaránt hatással van a terméshozamra és a kártevők dinamikájára azáltal, hogy a kártevők elterjedését és túlélési esélyeit növeli.

Eközben más tanulmányok kimutatták, hogy az ökoszisztéma egészsége szempontjából létfontosságú gerinctelen állatok száma világszerte gyorsan csökken.

Boldorini szerint a gerinctelenek megőrzése „garantálja a kártevők elleni védekezést és a termelékenység növelését az ökoszisztémák károsítása nélkül.”
A Magyar futrinka (Carabus hungaricus) természetvédelmi értéke 100 000 forint
Forrás: Wikimedia Commons

Ez is érdekelheti:

Norvégia újabb ASP-megelőzési lépéseket tervez

Kell-e pocok a kertbe?

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Phys.org

Magazin ajánló: