0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. május 20.

Gazdasági évnyitó Debrecenben

A Debreceni Egyetem gazdasági kiadásaiban és forrásaiban egyaránt növekedés tapasztalható az elmúlt időszakban. Előrelépés mutatkozik a mérlegfőösszeg alakulásában, ami a stabilitás egyértelmű feltétele.

Február 23-án partnertalálkozóval egybekötött gazdasági évnyitót tartottak a Debreceni Egyetemen. Az eseményen mások mellett megjelent Pósán László, a térség országgyűlési képviselője is. A gazdálkodással foglalkozó találkozón Szilvássy Zoltán rektor azzal köszöntötte a megjelenteket, hogy a saját intézményre utalva kijelentette: ahol az egyetértés, ott a győzelem.

Az Iparkamarával történő együttműködésben tudták „iparosítani” az egyetemet, de más egyedi megoldások is fellelhetők ebben az intézményben.

Együtt dolgoznak a polgármesteri hivatallal, különböző vállalatokkal és pénzügyi intézményekkel, s Magyarországon csak ők mondhatják el, hogy egyetlen olyan egyetem, amelyiknek van működő ipari parkja. Hankó Balázs oktatásért felelős államtitkár pedig azt hangsúlyozta, hogy a Debreceni Egyetem iránymutató a gazdaságra és a munkaerőpiacra való nyitottságban, a jövőképességben, a nemzetközi versenyképességben, az értékőrzésben és az értékformálásban is.

Papp László, az egyetemnek helyet adó város polgármestere a harmonikus együttműködésre hívta fel a figyelmet. Ez nemzetközi szinten is egyedülálló, követésre méltó. Debrecen gazdasági erősödése annak is köszönhető, hogy mások mellett együtt tudnak gondolkodni az egyetemmel. A Debreceni Egyetem fejlesztési programja teljes mértékben kompatibilis a város elképzeléseivel.

Bács Zoltán: a Debreceni Egyetem idei éves költségvetése összesen 255 milliárd forint
Fotó: unideb.hu

A gazdasági egyetemi évértékelés Debrecenben hagyományosan Bács Zoltán kancellár reszortja. Ezúttal is hangsúlyozta, hogy a 2021-es modellváltás óta az intézmény más fejlődési utat járt be, mint a többi hazai felsőoktatási intézmény.

Anno, a világ versenyképességi sorrendjében a 600-800. helyre taksálták magukat, ma már a 400-on belül van a helyük.

Jelenleg 31 ezer hallgatója van a Debreceni Egyetemnek, s az egyetemi polgárok összlétszáma meghaladja a 47 500-at. A Magyarországon tanuló 43 ezer külföldi diák közül 7 ezer Debrecent választotta tanulmányai színhelyéül. A külföldi diákok 128 országból érkeztek Debrecenbe, mondhatni a világ minden tájáról. Idehaza a hallgatói körük a Tiszántúlról vagy inkább a Tisza vízgyűjtő területéről verbuválódik, ugyanakkor az ország valamennyi vármegyéjéből tanulnak egyetemi hallgatók ebben az intézményben.

Kiemelkedően nagy eredménynek értékelte, hogy az egyetemi közösség nyugodtan tud dolgozni, mert végrehajthatták a bérstratégiájuknak azokat a lépéseit, amiket 2021-ben, mint modellváltó egyetem a fenntartó alapítvány kuratóriuma által saját magának meghatározott. Sőt, ezek csak a kezdeti lépések, lényeg, hogy a folytatásnak is megvannak a feltételei.

A Debreceni Egyetem gazdasági kiadásaiban és forrásaiban egyaránt növekedés tapasztalható az elmúlt időszakban. Előrelépés mutatkozik a mérlegfőösszeg alakulásában, ami a stabilitás egyértelmű feltétele.

Az állami és uniós forrásokkal együtt, a saját bevételt is ideszámítva, idén 230 milliárd forintos működési és 25 milliárd forintos fejlesztési tervekkel számolnak.

A kancellár kitért előadásában az egyetem innovációs ökoszisztémájának bemutatására a már meglévő vagy kivitelezés alatt álló, netán a tervezés fázisában tartó beruházásokra. Elkészült a Sportcampus lelátója, a PILOT Kutatólabor, a Meddőségi Központ, a Hibridműtő, a Gyermeksürgősségi Központ és a Gyógyszerésztudományi Kar. Megújult az egyetemhez tartozó Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola, a Balásházy János Gyakorló Technikum, Gimnázium és Kollégium. Több fontos beruházás közbeszerzése jelenleg is zajlik.

A fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kossa István nemcsak büszkeségének adott hangot, hanem kijelentette: az intézmény nemzeti kincsünk, amellett valós egyetemi érték is. Valóságos a létrejött autonómia is, mert az itteni vagyon az egyetemi közösségé, azért, hogy azt soha ne lehessen tőlük elvenni. A Debreceni Egyetem egyenjogú partnere a magyar államnak, ismét aranykorát éli. Erre bizonyság, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is a legjobb, még úgy is, hogy ebbe beletartozik Krakkó és Prága felsőoktatási intézménye. A gondokról sem feledkezett meg az alapítványi elnök, amikor hangsúlyozta, hogy az eredetileg 2,6 milliárd forintos energetikai számla 52 milliárdra nőtt, egyetlen pillanat alatt. Viszont örvendetes hír, hogy a nemzetközi munkaerőpiac a Debreceni Egyetem által kibocsátott oklevelet igen magasra értékeli. A világon ezt a diplomát 92 százalékban egy az egyben elfogadják. Szeretnének a fiatalok Debrecenbe vonzásában tovább előre lépni, a jelenleg ott dolgozóknak pedig erőteljesen javítják a munkakörülményeiket. A publikációk támogatására a Debreceni Egyetem 2 milliárd forintot fordít évente. A bérek reálértékét az elmúlt években meg tudták őrizni, ez közel 80 százalékkal nőtt 3 év alatt, amiből a minőséget 50 százaléknyi rész szolgálta. Szigorú követelmény önmagukkal szemben a transzparencia és a tisztakezűség. A Debreceni Egyetem a magánorvosi ellátásban is szerepet vállal, éppen a városba betelepülő vállalatok igénye miatt. A betegellátásban Debrecenen kívül még 37 városban vesznek részt a szolgáltatásban. Lakhatási segítséget is nyújtanak, részben beruházással és ingatlanvásárlással, a hallgatók számára a kollégiumokat több ezer férőhellyel bővítik.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: