Pár év után kiváló szövetkezet lettünk, magas kitüntetést kaptam én is” – meséli, látták, hogy van benne fantázia, s bár először kényszerként élték meg, utána kialakult bennük, hogy ezt érdemes csinálni. Anyagilag is egyre jobb lett a megbecsülés, fizetésemelés, prémium, év végi juttatások. Elindult fölfelé a kereset, de ehhez nyolc óránál többet kellett dolgozni.
Jött a rendszerváltás, s elkezdték a cég átalakítását, kft.-ket alapítottak. Egyikük sem tudta, mit kellene csinálni, de Berki Gyula egyben biztos volt, egyben kell tartani a vállalkozást. Indult a vagyonnevesítés, a földosztás, a kárpótlás. Az árverés előtti este összehívták a faluban az érdekelteket, és mindenben egyeztettek. Szerencséjük volt, hogy Pécsről nem tudtak lejönni a földárverésre. A környékükön csak egy idősebb ember vett földet, aranykoronánként ezer forintért, mindenki más ennek feléért.
KSZE taggazdaságként az új technológia hamar megjelent a szövetkezetben. Ahogyan meséli, olyan amerikai kukorica-vetőmagot kaptak, hogy mesés volt, vetettek éjjel-nappal. Azt mondja reggel az egyik traktorosa, valami baj van: alig maradt vetőmag a hátralévő területre. Pedig a vetésterv pontosan meghatározta az anyagfelhasználást, táblára lebontva, mennyi kukorica-vetőmagot kell kijuttatni. Kiderült, hogy a lesodrót kellett volna megfelelően beállítani, de elfelejtették, a tervezett 80 ezer mag helyett kivetettek 105 ezret. Szerencsére nagyon jó év volt, folyamatosan jött a csapadék, az állomány kapott műtrágyát. A végén 14 tonnát arattak hektáronként.

Az egyenes nyitóbarázda
Bár a növénytermesztés felé húz a szíve, az állattenyésztés is közel áll hozzá. Igyekszik mindkét ágazatra egyformán figyelni. Az ATK-s pályázatot kihasználva elsődleges cél volt a szarvasmarhatelep felújítása, a trágyaelhelyezés megoldása, a biogázüzem megépítése. „Egy német gazdától hallottam, neki mindegy, mennyi a tej átvételi ára, mivel az áram ára alacsonyabb nem lesz, ő már abból is megél. Jártunk ki Németországba, főleg a régi NDK-s területekre, megnézni a biogázüzemeket. Azt mondtam, ezt mindenképpen meg kell csinálni, ebben van a pénz, a jövő. Az utóbbi két év igazolta az elképzelésemet” – hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a bevétel mellett fontos szempont volt a több lábon állás, a környezettudatosság, a trágyakérdés megoldása, végső soron ezen keresztül 40 ember munkájának a megőrzése.
Jóban voltunk az elején. De olyan is megesett, hogy mondtam Géza bácsinak, ez a barázda nagyon görbe, nem lehetne egyenesen meghúzni? Hát gyerünk, mutasd meg! Jól van, gondoltam, üljön le az árnyékba, a fa alá, megmutatom. Mindig szerettem a gépeket, valamilyen szinten értettem is hozzájuk, s kihúztam az öregnek a nyitóbarázdát. Ejha, ennyit mondott, és utána volt respekt” – hangsúlyozta, ettől kezdve elfogadták, amit mondott, próbálták ellenvetés nélkül elvégezni a feladatokat.