A világot látott és kitűnő nemzetközi kapcsolatokat ápoló ménesvezető jelentős tapasztalatot szerzett korábbi munkahelyein, a Kincsem Parkban, a lóversenyfogadást szervező cég élén és Franciaországban, a fogadásszervező munkatársaként. Emellett tréneri engedéllyel is rendelkezett hazánkban és gall földön egyaránt. Elsődleges céljaként a hazai lóversenysport kiszolgálása mellett a nemzetközi lóversenypiacra kívánta bevezetni Bábolna nevét. Elvesztésével jelentős személyi változások történtek hazánk egyetlen állami tulajdonú angol telivér ménesében. A vezetés az irányítást két fiatal, külföldi tapasztalattal is rendelkező szakemberre bízta.
Új szakmai vezetés
A lovak már gyerekkoruk óta a mindennapjaik része. Bence Nyíregyházán kóstolt bele a galoppsportba, de az első „igazi” munkája 2016-ban kezdődött Zala Csaba istállójában lovász és munkalovas feladatkörben, egyetemi tanulmányai mellett. Luca 2017-ben csatlakozott Zala Csaba – akkor már kakucsi – istállójához amatőrlovasként. Itt ismerkedtek össze, a munkakapcsolatot később szerelem, majd házasság követte. 2018-ban szerzett diplomát a Szent István Egyetem környezetgazdálkodási agrármérnök szakán.
Közösen utaztak Angliába, a galoppsport őshazájába tapasztalatszerzés céljából. Egy szezont dolgoztak a tizennégyszeres ugróchampion idomár, Paul Nicholls istállójában lovászként és munkalovasként. Lehetőségük volt megtapasztalni, hogyan is kell működnie egy jól szervezett, profi versenyistállónak, milyen egy igazán jó ló. Lovagoltak nemzetközi klasszisokat, versenyek révén bejárták Anglia legnagyobb pályáit utazó lóápoló státuszban, ami egy magasabb és felelősségteljesebb szint. Sokat tanultak, amit idehaza kamatoztatni tudtak.
Bence ekkor kezdte el az Állatorvostudományi Egyetemet Budapesten, míg Dunakeszin, az Alagi Tréningközpontban és a Kincsem Parkban folytatták a munkát Stanislav Georgiev champion istállójában.