0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 9.

Nehéz volt megvédeni a szőlőt

Ha az állókultúráink növényvédelmét vesszük górcső alá, bizony hamar beláthatjuk, hogy egy-egy megkésett, nem kellően átgondolt vagy elmaradt beavatkozással nemcsak adott évre, hanem a következőre is meghatározzuk növényeink sorsát.
szőlőperonoszpóra
Erős szőlőperonoszpóra-fertőzés fürtön

A szőlő borsó nagyságú bogyóállapotára helyenként tömeges peronoszpóra-fürtfertőzés teljesedett ki, valamint a lombon is feljövőben volt a betegség (intenzív spórakiverődéssel), ami magában hordozta a kórokozó intenzív terjedésének a lehetőségét. A védekezést nehezítette, hogy a peronoszpóra számára kedvező időszakban a betegség inkubációs ideje 4-6 napra csökkent, így a szokásosnál rövidebb permetezési fordulókat igényelt volna.

A szőlő borsó nagyságú bogyóállapota a lisztharmat fürtfertőzésében is mérföldkő volt.

A levéltünetek minimális szinten maradtak ugyan, de a fürtök fertőződése innentől felgyorsult. Fürtzáródásra már nagyon elkeserítő kép fogadott bennünket a közepes (erős) peronoszpóra- és lisztharmat-fürtfertőzés, illetve az erősödő peronoszpóra-lombfertőzés miatt.

A feketerothadás fürt- és levéltünetei is gyakorivá váltak ekkorra, de ezek jobbára az érzékeny fajtákban voltak megfigyelhetők.

Feketerothadás
Feketerothadás levélen

A kialakult súlyos fertőzési helyzet mellett egy kis reménykedésre adott okot, hogy a lisztharmat levéltünetei csak július végétől kezdtek erősödni, és a gyakori esők (vagy magas UV sugárzás) miatt a lisztharmattelepek sok esetben el is pusztultak. Ez némiképp hátráltatta a termőtestek képződését, érését. Csak augusztus végétől, valamint a szüret ideje alatt volt lehetősége a lombon felszaporodni, így a képződött termőtestek mennyisége az egész vegetációban kialakult fertőzési helyzethez képest mérsékelt volt.

Számításba kell vennünk, hogy a peronoszpóra és a lisztharmat lombfertőzése következtében október elejére 50-70%-os lombhullás volt megfigyelhető a szőlőskertekben.
Forrás: Kerti Kalendárium

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: