0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 25.

Twentysix, a nagyvárosi oázis

Nevezhetjük oázisnak a budapesti Király utca 26. szám alatt található házat, hiszen a régi körfolyosós épület udvarát üvegtetővel fedték le, és több mint 6500 növény zöldell alatta.

Az állandó hőmérséklet pedig 26 °C, így az sem véletlen, hogy az ott működő étterem a Twentysix nevet kapta.

Twentysix

Hatalmas a kontraszt a belvárosi kőrengeteg és az udvar buja zöldje között. Több méter magas fák alatt állnak az asztalok, az emeleti erkélyekről zöld zuhatagként csüngenek a futónövények, a tetőről pedig méretes kaspókból futnak alá a zöld indák, még a mosdókat is zöldfal díszíti.

– Ez éppen az ellenkezője annak, ami az utcán van. Ami hiányérzetem volt a belvárosban, azt próbáltam itt pótolni, és azt megvalósítani, hogy olyan környezetben lehessek, amit szeretek, ami élettel teli, és ami inspirál, indokolja a választását a hely tulajdonosa, Poisson-Angeli Barbara.

Azt mondja, az otthonában is sok növénye van, szeret velük foglalkozni, ezért arra gondolt, miért is ne lehetne a hely belsőépítészeti eleme a növényzet, amely mindig zöld.

A nem mindennapi vállalkozásba 2019-ben egy ismerős idős kertésszel vágott bele, aki segített összeállítani azoknak a növényeknek a csoportját, amelyek működhetnek egy ilyen térben, ő pedig egy nagykereskedelemben megvásárolta azokat.

Ez így egyszerűnek hangzik, valójában hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy most télen is a pálmafák alatt kávézhassunk. Folyamatos tanulást igényel a növények gondozása és a fajtákkal való kísér­letezés, melyek érzik jól magukat és fej­lődnek, és melyeket kell elengedni, még akkor is, ha nagyon szeretnék ott látni.

A növények szép lassan benövik, kitöltik a teret, jelenleg 6500 példány növekszik az udvarban.

– A növényesítés saját ötletként indult, de azóta már tudom, hogy nemcsak nekem fordult meg a fejemben, külföldön több hasonló hely is működik, és egyre többen indulnak el ebben az irányban. Az a jó, ha valaki mer növényekben gondolkodni, és használni azokat, mint belsőépítészeti elemeket, érvel Barbara, aki mindenkit arra buzdít, hogy vágjon bele a zöldítésbe még akkor is, ha a beruházás költséges és elég sok a kockázati tényező.

A fenntartása állandó munkát igényel és számolni kell azzal is, hogy nem mindegyik példány marad életben. De nagyon hálás dolog a növényekkel foglalkozni, és üzleti előnye is van, hiszen sokakat vonz a különleges hely.

Barbara megjegyzi, csak azoknak ajánlja, akik hosszú távra terveznek, és képesek felelősen gondoskodni a növényekről.

Forrás: Kertbarát Magazin

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: