Az éjjeli napszámosok sorozatban bemutatom azt az öt bagolyfajt, amely kötődik az emberi településekhez, mezőgazdasági területekhez.
Másodjára egy kevéssé ismert, de annál hasznosabb fajjal, a füleskuvikkal (Otus scops) ismerkedünk meg.
Kis testű, mindössze 19–21 cm testhosszúságú madár. Szárnyfesztávolsága 54–64 cm között változik. Ahogy az a baglyokra általánosan jellemző, a tojók nagyobbak a hímeknél. A füleskuvikok fején két apró tollfül található.
Ez a nappali szendergés közben kiválóan elrejti őket, a faágak tövébe bújva. Így a füleskuvikok ritkán kerülnek szem elé, dacára annak, hogy az emberi jelenlétet jól tűrik.
Élőhely
Eurázsiai elterjedésű faj, előfordul a mediterráneumban, Észak-Afrika bokros-erdős szavannáin, sőt, elterjedési területe Törökországon át egészen Közép-Ázsiáig tart. Magyarországon sokféle élőhelyen előfordul. A zárt, egybefüggő erdőket kerüli, ezeknek csak a szélén telepszik meg. Középhegységeinkben jellemzően 400 méteres tengerszint feletti magasságig húzódik fel.
Kedveli a mozaikos szerkezetű élőhelyeket. Kedvencei az öreg, kaszálórétekkel szabdalt gyümölcsösök. De előfordul parkokban, kertekben, temetőkben is.