0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 9.

Címke: gyümölcsös

Egy nemzet, amely számára a kajszi ikonikus jelkép

Európa és Ázsia határán, a Kaukázusban fekszik egy ország, amelynek történelme viharosabb, sorsa tragikusabb a miénknél is.

Hogyan termesszünk cseresznyét

Egy év kihagyás után került sor az érdi cseresznyebemutatóra, ahol hazai nemesítésű új fajtákról, intenzív művelésre való átállásról, a cseresznye fedett termesztéséről volt szó, az alany- és művelésmód-kísérleteket is megtekinthették az érdeklődők.

Ipari gyümölcsben nehéz fejleszteni

A keceli Fresh Fruit Tész Szövetkezet 2002-ben alakult, 61 keceli termelő összefogásával. A taglétszám idővel erősen nőtt, aztán mára 200 fő körül állandósult.

Hét jégeső ellenére normál baracktermést várnak

Hét jégeső érte eddig Spanyolország egyik legfontosabb csonthéjas-termőterületét, abból a húsvéti kifejezetten súlyos volt. Ennek ellenére úgy tűnik, egész jó őszibarack- és nektarinidény elé néznek.

Késik a tavaszi vetés, fagy károsította a gyümölcsösöket

Szerbiában az április eleji lehűlés után kéthetes késéssel népesült be a határ, tart a kukorica és a szója vetése. A cukorrépát és a napraforgót szerencsére idejében elvetették.

Jégeső pusztított Európa barackosában, mintegy 40 ezer hektár érintett

Húsvétkor súlyos jégeső vonult végig a katalóniai Lleida környékén, Spanyolország egyik legfontosabb csonthéjas-termőterületén, számolt be róla helyi forrásokra hivatkozva a fruchthandel.de portál.

Snackkert: nosztalgiázz ehető oázisban!

Ki ne emlékezne a nagyi kertjére? Ott mindig lehetett valamit falatozni, a legzamatosabb málnát, a legédesebb borsót. Manapság a legtöbb embernek nincs helye vagy ideje önellátó konyhakertre, azonban a snackkertek ezek remek, modern alternatívái.