Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a díjalapító Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Wienerberger Téglaipari Zrt. a Semmelrock Stein+Design Burkolókő Kft. jogutódjaként.
A szakmán belüli kohézió egyik motorja, mely a szakmaközi kapcsolatok építését is szolgálja, egyben korszerű kommunikációs eszközöket felvonultató PR-felület.
Az alapítók évente felhívást tesznek közzé a médiában és saját közösségimédia-felületeiken, valamint az evtajepitesze.hu honlapon az Év Tájépítésze pályázaton való részvételre, melynek nincs regisztrációs díja. A felhívást követően az említett honlapon bármely természetes személy jelölést tehet a díjazott személyére, beleértve ebbe, hogy bárki önmagát is jelölheti. Ez alapján megtörténik a hivatalos felkérés a pályázaton történő indulásra. A felkérést elfogadók köre titkos.
A pályázati anyag három részből áll. Egy ars poetica jellegű, legföljebb 3000 karakteres, magyar nyelven megírt összefoglalót kell feltöltenie a pályázónak, melyben megfogalmazza, hogy mivel és miért kíván pályázni az Év Tájépítésze díj elnyerésére. Mellékletként legalább tíz, legfeljebb húsz képpel kell megerősíteni a szöveges részben leírtakat, a képek lehetnek fotók, tervlapok, plakátok, egyéb technikával készített vizuális megoldások. Emellett készíteni kell egy 8-12 oldalas pályázati anyagot is.
A zsűri tagjai a benyújtott pályaművek pontozásáról, sorrendjéről az aktuális év kiírása szerinti dátumig döntenek. A sorrend a díjátadó gálaműsorig titkos.