0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 16.

Tehénélet a XXI. században

2023. végén adták át a Körmendi Agrár Kft. új, 4500 négyzetméteres, DeLaval fejőrobotokkal felszerelt szarvasmarha-istállóját. Tavasszal stábunk is ellátogatott az állattartó telepre, hogy megismerkedjen az automatizált tartástechnológia előnyeivel.

Az AXIÁL Kft. meghívására érkezett csapatunk a Vas vármegyei agrárcéghez, hogy megtekintsük az egykori téesz területén épült modern, közel 400 tejelő szarvasmarha befogadására alkalmas csarnokot. A telepen Szájer József, – a Körmendi Agrár Kft. ágazatvezető főállattenyésztője –, Tóth Roland a DeLaval Kft. nyugat – magyarországi értékesítési vezetője és Faludi Gergely – a DeLaval Kft. termékmenedzsere fogadtak bennünket és mutatták be nekünk a DeLaval újonnan installált, intelligens telepirányítási rendszerét.

A tehenek emberekkel való közvetlen interakciója minimalizált, ezáltal az állatok csökkentett stresszfaktorral élhetnek és maguk alakíthatják ki a napirendjüket.

Az istálló 4 fő részre osztható: a pihenőtérre, az etetőútra, az előváró térre, valamint a robotoknak helyet adó fejőállásokra.

Az egyes színterek között „okos kapuk” működnek, amelyek az állatok egyedi azonosítóinak beolvasása alapján engedélyezik az áthaladást.

A szarvasmarhák a pihenőmatracos, bokszos pihenőtér és az etetőút között szabadon járhatnak egészen addig, amíg időarányosan meg nem kapják a rendszertől a fejési engedélyt. Ekkor már csak az előváró térbe vezető kapuk nyílnak ki nekik, így orientálva őket a tejleadásra.

A fejőállásokban egyed-specifikusan szemes takarmányt kapnak.

Ennek célja egyrészt a tápfelvétel kontrollálása, másrészt a pozitív élménytársítás a gépben eltöltött idővel. Az átlagos fejési idő 6-7 perc.

Amikor készen vannak, újból visszatérhetnek a pihenőbe. A beváltott fejési engedély megújulásáig nem engedi őket vissza a rendszer, így megelőzve a túlfejést. A felszerelt szenzoroknak, érzékelőknek köszönhetően a szakembereknek naprakész, digitalizált információik vannak az egész állományra vonatkozóan mindenről, a lefejt tej mennyiségétől kezdve, a szomatikus sejtszámokon keresztül a testi kondíciókig.

Érdekel, pontosan hogyan működnek a DeLaval fejőrobotok?
Foglalkoztat, vajon milyen célt szolgál a szaporodásbiológiai státusz nyilvántartása?
Meghallgatnád, milyen berendezések szolgálják még az állatjóllétet a körmendi tehenészetben?
Ezekre mind választ kaphatsz legújabb videónkban!
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: