0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Éjjeli napszámosok 3: a kuvik

A baglyok felbecsülhetetlen vegyszermentes segítséget nyújthatnak nekünk a különböző mezőgazdasági kártevők elleni védekezésben, ha szánunk egy kis időt megismerésükre, megtelepedésük támogatására.

Táplálkozás

A kuvik igen sokféle zsákmányt képes elejteni.

Egy hazai vizsgálat során a kuvikköpetekben 25 kisemlős- és 60 madárfaj, emellett kis hüllők, kétéltűek, sőt, halak maradványait azonosították. Nyáron sok rovart is fogyaszt.

Egy másik magyar kutatásban a vizsgált kuvikok 63%-ban mezei pockot, 13,9%-ban erdei egeret és 10,8%-ban házi egeret fogyasztottak.

Mi fenyegeti?

A kuvik alkalmazkodóképes kis bagoly, ez mind táplálék, mind fészkelőhely tekintetében igaz rá. Fokozottan védett madár, eszmei értéke 100 000 forint. A hazai állományt 3000-4000 párra becsülik, és ez sajnos, dacára a kuvik alkalmazkodóképességének, csökken. Ennek oka komplex: gázolások, mérgezések ezt a fajt is veszélyeztetik. A múltban sok kuvik áldozatául esett annak a babonás hiedelemnek, hogy kiáltásával jelzi a betegek közelgő halálát. Ezért irtották, űzték. A kuvik még Fekete István írásaiban is mint halálmadár jelenik meg. „Csuvik” odaszáll a beteg ablakába, meglesi az elmúlás pillanatát. A Kele című regényben tanácsot is próbál adni a címszereplő gólyának abban, hogyan gyógyíthatná meg sérült, golyó marta szárnyát.

Kuvik – inkább „haláli”, mint halálos madár
Kuvik – inkább „haláli”, mint halálos madár

Ezeknek a hiedelmeknek csupán annyi volt az alapja, hogy annak idején közvilágítás híján az emberek spóroltak a fénnyel. Fényt, gyertyát éjjel hosszan csak a beteg mellett virrasztók gyújtottak. A fény odavonzotta az éjjeli rovarokat, a kuvik pedig ezeket fogyasztotta. Ha közben a maga nyelvén szólította a párját, már kész is volt a baj…

Mára szerencsére ezek a hiedelmek többnyire eloszlottak, ellenben jelentős problémává vált a kuvik számára alkalmas élőhelyeknek a csökkenése, illetve a jó fészkelőhelyek egyre alacsonyabb száma.

Ha speciális kuvikodúkat helyezünk ki számára, azzal segíthetjük megtelepedését, növelhetjük állománysűrűségét. A kuvikodú fektetett henger alakú, 20-25 cm átmérőjű, 100 cm hosszú, a röpnyílás 8,5 cm. Olyan, mint egy hosszú cső, egyik végén lezárva, a másikon a berepülőnyílással. Fára, épület falára, eresz alá helyezhető fel. Ügyeljünk arra, hogy a nyestek ne férhessenek hozzá. Ha fára helyezzük, a törzsre kötözött ágakkal vagy alumíniumgallérral óvhatjuk az odút a nyesttől. Kuvikodúkat is vásárolhatunk a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványtól. Ezzel duplán jót teszünk madarunknak, hiszen az itt befolyt összeget is a baglyok védelmére fordítják. Sokoldalú, sokféle kártevő ellen sikeresen „bevethető” kis baglyunk megérdemli a védelmet, segítséget!

Kuvik fióka gyűrűzése – hazánkban mintegy másfélezer kuvikot gyűrűztek meg. Ritkakivételektől eltekintve szinte csak belföldön kerültek elő a meggyűrűzött példányok
Kuvikfióka gyűrűzése – hazánkban mintegy másfélezer kuvikot gyűrűztek meg. Ritka kivételektől eltekintve szinte csak belföldön kerültek elő a meggyűrűzött példányok

A sorozat korábbi részei:

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: