0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

„Minden év tanulás volt számomra”

Fekete Tímeának 35 anyajuh alkotja az állományát, amelyek közül soknak saját neve és története van. Talán túlságosan is a szívéhez nőttek, nehezen éli meg a betegséget: ám ahogy idővel felkészült gazdává vált, ezekből egyre kevesebb fordul elő.

A 35 éves Fekete Tímea agrárgazdaság és logisztika szakon diplomázott a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán. Két évig mezőgazdasági cégeknél dolgozott alkalmazottként, majd édesapja, aki akkor már több mint 30 éve foglalkozott zöldségtermesztéssel, fölajánlotta, hogy dolgozzon a családi gazdaságban, idővel pedig vegye is át a stafétabotot. cigája 

A család ugyanis fokhagymát, vöröshagymát, petrezselyemgyökeret és sárgarépát termel Makó határában. Amikor Tímea hivatalosan is bekapcsolódott a családi gazdaságba, csak néhány juhot tartottak az egykori téeszközpontban, hogy felegyék a piacon eladhatatlan, másod-harmad­osztályú terményt, ahogy ők nevezik: zöldséghulladékot.

Tímea fő feladata a budapesti és szegedi nagybani piac kiszolgálása lett, később azonban úgy határoztak, hogy befejezik a közvetlen árusítást, és helyette közvetítőcégeknek adják át a terményt, amelyek kiskereskedelmi láncoknak értékesítik tovább.

A család számára nemcsak a mindennapi munka vált ezzel könnyebbé, hanem nagyobb biztonságot is eredményezett a fix megrendelés, ezáltal tervezhetőbbé vált a termelésük.

Tímea 2017-ben fiatal gazda pályázatot nyert, ami tavaly decemberben zárult, és a pályázat sikere érdekében a juhállomány felfejlesztését is vállalta. A családból csak a nagyszülők tartottak állatot, de ők is csak lovat, marhát és kecskét. Bár nem értett az állattenyésztéshez, nagyon rövid idő alatt rákapott az ízére, örömére, és mivel érdekli, sok mindent megtanult az évek során.

Jelenleg 35 anyajuh alkotja az állományát, amelyek közül soknak saját neve és története van. Tímeának talán túlságosan is a szívéhez nőttek, nagyon nehezen éli meg a betegséget és az elhullást. Mivel azonban idővel felkészült gazdává vált, ezekből is egyre kevesebb fordul elő.

A zöldséghulladék mellett saját termesztésű lucernát is adnak a juhoknak
– Négy-öt éve még nem tudtam, hogy miért fontos a föcstej, a zsírdugó, miből látszik, ha az újszülött bárány nem szopott. Akkoriban tíz elhullásom is volt egy évben, de tavaly már egyetlen egy sem, és erre nagyon büszke vagyok

– újságolja Tímea.

A szükséges pótlást a szomszédos tehenészet automatájából biztosítja, és onnan hozza a föcstejet is, amiből mindig van a fagyasztóban, hogy szükség esetén oda lehessen adni az újszülöttnek
Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: