A 6,5 hektár alapterületen évi 12 millió darab salátauborkát termesztenek majd. A május 17-ei üvegházmegnyitón részt vett Dr. Nagy István agrárminiszter, Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és kormánybiztos, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Dr. Kancz Csaba Komárom-Esztergom vármegyei főispán, valamint Dr. Szentirmai István, Ács polgármestere is.
A 6 milliárd forint értékű beruházással a régió legnagyobb üvegházgazdálkodása jött létre Ácson, amelyhez a GreenCoop szövetkezet 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Vidékfejlesztési Program keretében.

Dr. Nagy István agrárminiszter a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy határon innen és túl egy térséget alkotunk, amelynek közös kincse a termálvíz. Aki ezt felismeri, mint a GreenCoop szövetkezet is a geotermikus kutak használatával, az sikeres vállalkozást tud építeni. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy mindenkit csak ennek a jól működő modellnek a követésére tud biztatni. Hozzátette: élnünk kell az elérhető pályázati lehetőségekkel, folyamatosan fejlesztve gazdaságainkat, magunk mögött hagyva a 20. századi technológiákat.

A GreenCoop szövetkezet már több mint 15 éve foglalkozik paradicsomtermesztéssel, Vidám Paradicsom márkájuk évek óta a vásárlók kedvence. Szlovákiában piacvezetők az ország legnagyobb üvegházi gazdaságával, és termékeik elérhetők a magyar piacon is. Öt üvegházukban összesen 25 hektáron évi 10 000 tonna paradicsomot termesztenek, ezt egészítette most ki az új, 6,5 hektáros üvegház Ácson.
Cégcsoport szinten törekednek arra, hogy a termesztés során minimalizálják a környezeti terhelést.

„Az első, csallóközaranyosi üvegházunk építésekor összeállt egy fiatal csapat. Ezzel a csapattal az elmúlt 20 évben sikerült a régió egyetlen nemzetközi termelői csoportosulását létrehoznunk, amely most már 500 munkatárssal működik. Most viszont ne felejtsünk el megállni egy pillanatra, és legyünk hálásak azért, ahová eljutottunk. Köszönöm a kollégáknak, hogy ma itt ünnepelhetünk, mert a rengeteg munka nélkül, amit mindannyian belefektettünk ebbe az üvegházba, ma nem állhatnánk itt” – mondta Bindics Zsolt, a GreenCoop szövetkezet elnöke.

A GreenCoop szövetkezet által termesztett salátauborkák a régió számos kereskedőjéhez eljutnak, Magyarországon például a SPAR boltjaiban vásárolhatók meg, de ugyanúgy megtalálhatók Szlovákiában a BILLA, COOP Jednota, Kaufland, Lidl, Tesco, valamint Csehországban az Albert és Tesco áruházakban.