0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 14.

Nemzetközi borlovagok Magyarországon

A Pannónia Női Borrend május 23-28. között Magyarországon látja vendégül a párizsi székhelyű, 36 ország 72 borrendjét magába foglaló Nemzetközi Borrendi Szövetség (FICB) tagjait.

A Pannónia Női Borrend május 23-28. között Magyarországon látja vendégül a párizsi székhelyű, 36 ország 72 borrendjét magába foglaló Nemzetközi Borrendi Szövetség (FICB) tagjait.  Az esemény kiemelt célja a magyar borok népszerűsítése, valamint hazánk kultúrájának, gasztronómiájának bemutatása.

Az alapításának 20 éves évfordulóját ünneplő Pannónia Női Borrend 2010-ben már nagy sikerrel rendezett meg egy FICB nagykongresszust Budapesten, most májusban pedig borfelismerő- és borversenyt szervez a világ számos országából érkező FICB tagok számára. A Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt. támogatásával megvalósuló program célja, hogy a rendezvény programjain minél több hazai bort és borvidéket ismertessenek meg a vendégekkel, így a borfelismerő- és borversenyen 18 magyar borászat, 23 tétele szerepel majd.

A 2004-ben alapított Pannónia Női Borrend fő célkitűzése a magyar borvidékek kulturális örökségének megóvása, megőrzése és továbbvitele, ezen belül legfőképpen a magyar minőségi boroknak és a magyar borászoknak a népszerűsítése. Céljai elérése érdekében a Borrend, a fennállása óta eltelt két évtizedben, számos rendezvényt, konferenciát, borbemutatót szervezett.

A Pannónia Női Borrend minden olyan társadalmi rendezvény lebonyolításában, melynek célja a közhasznú célkitűzéseivel összhangban áll, szervezőként, támogatóként vagy résztvevőként igyekszik közreműködni. Ennek a törekvésnek egyik kiemelkedő példája, amikor a tűzkárt szenvedett felvidéki Krasznahorka várának felújításához támogatói adományokat gyűjtött a Borrend, egy kulturális program részeként megszervezett borárverés keretében. Alap célkitűzéseik közé tartozik hazánk borvidékeinek, az ott tevékenykedő borászok munkásságának alapos megismerése is. Ennek érdekében a Borrend tagsága minden évben felkeres egy hazai borvidéket, melynek borászataiban látogatást tesznek.

A hazai borvidékek és borászok megismerése mellett kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi kapcsolatok építésére, ápolására is. A Pannónia Női Borrend 2008-ban csatlakozott az FICB-hez, a Borrendek Nemzetközi Szövetségéhez.

Az FICB kétévente rendez tagsága számára nagykongresszust, míg a köztes években a tagországok, vagy borrendek borversenyt szervezhetnek. A Borrend tagjai rendszeresen részt vesznek az FICB januári közgyűlésein Párizsban és aktív közreműködői az FICB nemzetközi kongresszusainak.

Az FICB Kongresszusai amellett, hogy lehetőséget nyújtanak a világ legfontosabb bortermelő országaiból érkezett borrendekkel való kapcsolatfelvételre, kiváló alkalmat teremtenek a Világ Borai program keretében a magyar borok népszerűsítésére is. Erre az eseményre minden ország a legjobb borait hozza el és a magyar borok kivétel nélkül valamennyi kongresszuson osztatlan sikert aratnak.

Az FICB tagsága 2010-ben már járt Magyarországon, ugyanis az ebben az évben tartott kongresszus szervezését hazánk vállalta fel, és ebben a munkában a Pannónia Női Borrendnek oroszlánrész jutott. A kongresszust és az azt kísérő programokat nagyon jól szervezettnek, és színvonalasnak ítélték meg a nemzetközi résztvevők.

A Pannónia Női Borrend, a 2010-ben hazánkban nagy sikerrel megrendezett nagykongresszusa után, idén borfelismerő- és borversenyt szervez a világ számos országából érkező FICB tagok számára, melyen 12 magyar borászat tételei szerepelnek majd, a külföldről érkező 13 tétel mellett. Ezen túlmenően Eger és Tokaj borvidéken további 6 pincészet, 21 tétele kerül kóstoltatásra. A szakmai programok között megismerkednek a fővárossal, látogatást tesznek Gödöllőn, Egerben és a Tokaji Borvidéken is, ahol a helyi pincészetek borait fedezhetik fel.

Forrás: magyarmezogazdasag

Magazin ajánló: