Komplex táplálkozási-szokások a mezőgazdaság előtti közösségekben
Mindezek megkérdőjelezik azt az eddig elterjedt nézetet, hogy az ősi kultúrák számára az elsődleges élelemforrás az állati eredetű fehérjék voltak. Felvetődik az a kérdés is, hogy miért nem indult meg Észak-Afrikában a mezőgazdaság fejlődése a holocén elején.

A tanulmány vezető szerzője, Zineb Moubtahij szerint az eredményeik nem csak betekintést engednek a mezőgazdaság előtti ember-csoportok étkezési szokásaiban. Rávilágítanak arra is, hogy mennyire eltérő volt a különböző régiókban élő őseink túlélési stratégiája. Ezeknek a mintázatoknak a megértése kritikus fontosságú, hogy megértsük az emberi evolúciót.
A mostani tanulmány az első, mely a fogzománcban lévő cink-izotóp segítségével állapította meg, mit ettek az afrikai ősemberek. Észak-Afrika az emberi evolúció és fajunk szétterjedése szempontjából kulcsfontosságú terület.
A kutatócsoport reméli, hogy a jövőben további észak-afrikai paleolitikumi lelőhelyeket is felkutathat. Az innovatív technikák segítségével még jobban feltérképezhetik az ősi táplálkozási szokásokat és azok emberi evolúcióra gyakorolt hatását.