A napnyugta előtti órákban több helyen is megfigyelhetők a tiszavirágok (Polingenia longicauda) – tapasztalta az MTI tudósítója.
A nőstényeknek a hímekhez képest nagyobb szárnyuk és testük van, farksertéi rövidebbek, így gyorsabb repülésre képesek.
A faj első említése Arisztotelésztől származhat, ugyanakkor nem teljesen biztos, hogy a tiszavirágról beszélt a görög filozófus. Az viszont már teljesen bizonyos, hogy 1634-ben egy belga orvos megfigyelte, és le is írta a kérészfajt.
Egykor egész Európában elterjedt volt a tiszavirág, de mára az élőhelyének számító folyók 95 százalékáról eltűnt a szennyezés és a szabályozás miatt. Mára csak a Tiszán, a Rába vízgyűjtőjében, illetve néhány, Magyarországtól keletre található folyóban él a tiszavirág.
A kérész lárvái a nőstények által lerakott petékből fejlődnek ki a mederfenéken. A kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken. Három év után júniusban a lárvák előbújnak üregükből és a víz felszínére emelkednek.
A rajzás időpontja függ a vízhőmérséklettől, a napos órák számától, de egyes feltételezések szerint még a holdfázis is befolyásolhatja. A vízből kibúvó lárvák leginkább a folyó fölé benyúló faágakon, parti köveken, a stégeken vedlenek, a nőstények egy, a hímek két alkalommal.
A kikelő szárnyas tiszavirágok a víz felszíne közelében megkezdik rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak. A párzás után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a mintegy hétezer petéjét.
Ez is érdekelheti:
Csalogató illatanyagokkal veszik fel a küzdelmet a tuják kártevőivel
