A 36 éves Jamjuree névre keresztelt ázsiai elefánt tehén egy egészséges, 80 kilós hím utódnak adott életet múlt hét pénteken a thaiföldi Royal Kraal elefántvédelmi telepen, Bangkoktól nem messze. 18 perccel később érkezett a meglepetés: egy második, nőstény borjú is világra jött, mindössze 60 kilósan (az erről készült videót itt nézheti meg. Vigyázat, felkavaró jelenetek!). Ez azonban annyira összezavarta az anyaállatot, hogy az újszülöttre támadt. Szerencsére a közelben lévő gondozók közbeléptek, és megmentették a kicsit – írja a Phys.org az AFP-re hivatkozva.
Azóta a gondozóknak sikerült elfogadtatni az anyával mindkét kicsit. A borjak azonban olyan kicsik, hogy egy speciális emelvényt kellett építeni, hogy mindketten szopni tudjanak. Emellett fecskendőből is kapnak extra-táplálékot, mivel az elefánttehénnek nincs elég teje két utód felneveléséhez.
A központban 80 elefántot gondoznak, melyek mindegyike mentett állat. 1989-ben betiltották a fakitermelést, ami miatt sokan elvesztették a megélhetésüket, és állataikkal az utcára kényszerültek koldulni. A központban azonban otthonra leltek. Néhány állat „dolgozik” is, mivel a közeli Ayutthaya templomromhoz szállít turistákat. Ezt a gyakorlatot azonban számos természet- és állatvédelmi csoport bírálja. Szerintük az elefántok kiképzése állatjóléti szempontból megkérdőjelezhető.
A központ azonban állítja, hogy elefántjaik számára ezek az utak jó alkalmat kínálnak a mozgásra és a szocializációra, valamint segíti az Ázsiában veszélyeztetett elefántfaj megőrzését.