0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 17.

Haszonállatok: támogatás a felelős antibiotikum-használatért

Az Agrárminisztérium az Eurofins Vetcontrol Kft. állategészségügyi laboratórium szakértői közreműködésével tartotta meg legutóbbi tájékoztató előadását Antibiotikumrezisztencia-vizsgálatok EU-s támogatása címmel.

Ötödik helyen

A Zöld megállapodás keretében 2020-ban megjelent a „Termőföldtől az asztalig” című stratégia, amely egyéb más célkitűzések mellett előirányozza, hogy 2030-ig 50 százalékkal kell csökkenteni az állattenyésztésben és az akvakultúrában felhasznált antibiotikumoknak a mennyiségét. A stratégia referenciaéve 2018, ami azt jelenti, hogy az akkori adatokhoz képest kell az alkalmazott antimikrobiális szerek forgalmát csökkenteni.

ESVAC-jelentés a legtöbbet értékesítő országok, populációs korrekciós egységre vetítve
ESVAC-jelentés a legtöbbet értékesítő országok, populációs korrekciós egységre vetítve

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) minden évben megjelenteti az európai országokban az állatgyógyászatban felhasznált antimikrobiális hatóanyagokra vonatkozó jelentését (ESVAC-jelentés). Magyarország 2010 óta szerepel a jelentésben, és az ötödikek vagyunk az antimikrobiális hatóanyagok felhasználását tekintve. A legutóbbi jelentés 2023-as, mert az idei évtől az uniós jogszabályok alapján egy új rendszerben szükséges jelenteni a tagállamoknak mind az eladási, mind pedig a felhasználási adatokat.

A 2023. évi jelentés alapján megállapítható, hogy az európai országok jelentősen csökkenteni tudták a mezőgazdasági haszonállatok esetében alkalmazott antibiotikumok értékesítését.

A 2010 és 2022 közötti időszakra vonatkozó tendenciákat bemutató jelentés szerint az állatgyógyászatban alkalmazott antibiotikumok teljes értékesítése a 29 EU/EGT-országban, valamint Svájcban és az Egyesült Királyságban – amelyek 2022-ben adatokat szolgáltattak az állatgyógyászati célú antibiotikum-értékesítésről vagy -felírásról – 12,7 százalékkal csökkent 2021-hez képest. Az állatgyógyászatban alkalmazott antibiotikum-értékesítés százalékos arányának kifejezésére használt fő mutató az úgynevezett egy „Populációs Korrekciós Egység”-re (PCU) jutó értékesített hatóanyag milligrammban kifejezve, azaz a mg/PCU. A PCU figyelembe veszi az élelmiszertermelő állatállományok méretét, beleértve az összes lófélét – a kedvtelésből tartott háziállatok kivételével –, és az értékesítési adatok normalizálására szolgál az egyes tagországokban antibiotikumokkal kezelt haszonállatok száma alapján. A 2011 és 2022 között a 25 folyamatosan jelentő országban 53 százalékkal mérséklődött a teljes eladás, különösen a humánegészségügyi szempontból úgynevezett kritikusan fontos hatóanyagok esetében.

antimikrobiális hatóanyagok 2022

Magyarországon 2022-től történik adatszolgáltatás, a 2019/6 EU-rendelet 57. cikkelye alapján, állatfajonként és gyógyszertípusonként, így minden élelmiszertermelő állatot kezelő állatorvosnak kötelező havonta adatot szolgáltatni az antibiotikumok felhasználásáról, ez az intézkedés pedig nagyban hozzájárul az antimikrobiális rezisztencia csökkentéséhez.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: