Emellett kevesebb öntözővízre van szükség és előrébb hozható az érés. A kísérleteket két vezető termelőnél végezték, a mantuai OP Lorenzini Naturamica és az Azienda Agricola Malavasi olasz cégeknél.
Az Arrigoni kertészetben használatos hálókat és fóliákat gyárt, és sokat fektet kutatás-fejlesztésbe. Az 1936-ban alapított cég évente 6000 tonna agroszövetet és 14 ezer tonna fóliát készít négy olaszországi és egy romániai üzemében.
Növényházi és szabadföldi termesztéshez egyaránt ajánlanak speciális megoldásokat, például a mikroklíma szabályozására.
Ráadásul az érés is korábbi, és javul a minőség. Cristiano Lorenzini szerint a dinnyetermesztésben két ellentétes követelménnyel kell szembenézni: a korán kiültetett palántáknak több hőre van szükségük, hogy előbbre lehessen hozni a szüretet, míg a később palántázott állományt – amellett, hogy annak is szüksége van a melegre – már védeni kell a napégéstől. A kísérletben használt Lirsalux, Sanalux és TraTec fóliákkal sikerült elérni, hogy sokkalkevesebb stressz érje a növényeket. A hálókkal borított állományból egyöntetűbb méretű és édesebb sárgadinnyét tudtak szüretelni, hosszú időn keresztül.
A Lirsalux és a TraTec jól szigetelő fóliákkal előrébb hozható az érés, miközben védik a növényeket a hidegtől. A melegigényes növények, mint a görög- és sárgadinnye védelmére használhatók elsősorban. A Sanalux viszont a késői, alagútfóliás állományok hőstressztől való megóvására alkalmas, ugyanis kiszűri a közeli infravörös sugarakat, ezáltal számottevően hűvösebb alatta a levegő. Ez sokat segít a növények fejlődésében a legforróbb nyári hónapokban.
Két másik fóliát is érdemes lehet használni a dinnyetermesztésben. A Prisma fehér, hővisszaverő fóliában fényszóró adalékanyag is van, ezáltal kedvező szórt fény éri a növényeket egészen a tövükig. A Robuxta fóliacsaládot pedig kimondottan kopásálló, erős fóliák alkotják, amelyek gépi nyitásra-csukásra is alkalmasak.
A fenntarthatóság jegyében pedig nemrég fejlesztették ki a biológiailag lebomló Ecoplast fóliákat, ami hamar népszerű lett a termesztők körében. Ezeket a földön lehet hagyni használat után, és semmilyen maradvány nem károsítja a következő évi terményt.
(Forrás: Fruitecom)
Ez is érdekelheti: