Gyógynövénykivonatokat készíteni azért szükséges, mert így a különféle növényi részekből előcsalogathatjuk a hatóanyagokat, és felvehető formában kínálhatjuk azokat a szervezetünknek. Enélkül ugyanis áthaladnának a szervezeten anélkül, hogy hasznosulhatnának, vagy csak jóval csekélyebb mértékben tudnának hatást kifejteni.
Mivel egy drogban lehetnek vízben, zsírnemű anyagokban, illetve alkoholban oldódó hatóanyagok is, az oldószert esetileg, a hatóanyag típusa szerint ajánlott megválasztani. De nem kell megijedni, nem szükséges laboratóriumba vonulni, és bizarr kütyük nélkül is boldogulni fogunk. Hiszen amikor főzünk egy teát, lényegében már kivonatot hozunk létre. Ha készített már valaha teát, akkor megnyugodhat, mert a többi sem bonyolultabb, sőt véleményem szerint még sokkal egyszerűbbek is vannak. De kezdjük az elején.
Tea
Elkészítése könnyű, és gyors, az alkalmazott oldószer (a víz) pedig meglehetősen olcsónak mondható.
Forrázat: a finomabb textúrájú növényi részek (levelek, virágok) esetén használatos, ekkor általában 80°C-os, illetve illóolajban gazdag drog esetén 60°C-os vizet használunk az extrakció során. A csészét, vagy edényt lefedve tartjuk 5-20 percig, majd átszűrjük.
Főzet: olyankor van szükség főzetet készíteni, amikor a kinyerni kívánt hatóanyag erőteljesebben van rögzítve a növényi részekben, például gyökerek és kérgek esetében. A főzési idő öt perc és több óra között bármennyi lehet, a hatóanyag természete határozza meg.
Macerátum: ez a szobahőmérsékletű, vagy legfeljebb 40°C-os vízben történő áztatás. Mind közül ez a leglassabb folyamat, mert általában 12 órát kell rászánni. Hőérzékeny vegyületeket tartalmazó növények (például útifű, fehérmályva) kivonatolásakor alkalmazandó módszer.
Tinktúra
Elkészítése valójában nagyon egyszerű, viszont az oldószer ára már sokkal borsosabb.
A drog és az oldószer aránya többnyire 1:3, 1:5. Ezt követően tiszta üvegbe átszűrjük, és már használható is, szükség szerint hígítandó. Előnyei, hogy koncentráltsága révén piciny adagokban (néhány csepp) is elég fogyasztani, gyorsan felszívódik, és évekig megőrzi hatóanyagtartalmát. Hátránya, hogy alkoholtartalma miatt kisgyerekek és alkoholproblémákkal küzdők számára nem megfelelő.
Olajos kivonat
A zsíroldékony drogok kivonásához nem avasodó olajféléket használunk, mint például olíva- vagy napraforgóolajat. Az üvegbe készített száraz növényi részekre öntjük az olajat, hogy ellepje, majd lezárva napsütéses helyre tesszük. Naponta megrázogatjuk, hogy elősegítsük az oldódást, majd 2-4 hét múlva átszűrjük. Krémek, kenőcsök készítésekor használhatjuk fel, mint például a körömvirágolajat.