0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Zöldségek a konyhára: „tudjuk, hogy egészséges alapanyagokból készülnek az ételek”

Bucsután komoly Start közmunkaprogram zajlik, ennek keretében jelenleg hét fő dolgozik a településen. Amellett, hogy az összes közterületi munkát elvégzik, mezőgazdasági, kiskerti tevékenységet is folytatnak, fóliában és szabad földön is termelnek.
Az elvégzett munkálatok között szerepelt egyebek között a nyílászárók, ajtók, ablakok cseréje, az épület szigetelése, a fűtési rendszer korszerűsítése, valamint a tetőfelújítás is. Utóbbit saját erőből végeztük el, s azért is szükség volt rá, mert a tetőre napelemek kerültek.

Fontos, hogy a közmunkaprogram keretében nem csupán személyi, hanem dologi kiadásokra is kapunk támogatást, így számos eszközt tudtunk vásárolni az elmúlt években. Vettünk egyebek között nagy teljesítményű MTZ traktort és egy kisebb gépet, de beszerezhettük a hozzájuk szükséges kiegészítőket is. Mindez jelentősen segíti nemcsak a kerti munkálatok elvégzését, hanem a faluban elvégzendő egyéb feladatokat is. Építettünk tárolókat, ahol elhelyezhetjük a zöldségeket, valamint a savanyított termékeket. S ahogy mondtam, a beszerzett anyagokból magunk készítettünk fóliákat is.

A Gondozási Központban működő konyha épülete jóval korszerűbb lett, nem is beszélve arról, hogy kevesebb energiát kell felhasználni, a létesítmény fenntartása messze nem kerül annyiba, mint korábban.

A konyha elsősorban a szociális étkeztetést szolgálja

– A konyha elsősorban a szociális étkeztetést szolgálja, az egy szakácsot foglalkoztató létesítmény a faluban élő idős emberek étkeztetését végzi. Emellett az iskolai szünetekben a gyermekek étkeztetése is a létesítmény bevonásával valósul meg. Meg kell említenem a vendégebédet is. Ha a Bucsutára betérők délelőtt kilenc óráig jelzik, hogy kérnek ebédet, akkor kedvező áron ők is kapnak ételt. A konyha jutányos működtetését jelentős mértékben segíti a közmunkaprogram.

A konyhán a saját terményeinket használjuk fel, így azokat nem kell megvásárolnunk. Pénzbe így nem kerülnek, és tudjuk, hogy egészséges alapanyagokból készülnek az ételek. Ráadásul a megtermelt zöldségek maradékát is itt dolgozzuk fel, tehát a létesítmény a közmunkaprogramot is szolgálja.

Bucsuta számára egyértelműen fontos a konyha léte, működése, s persze az ehhez kapcsolódó közmunkaprogramot is szeretnénk fenntartani. Bővítést sajnos nem tudtunk tervezni, a programban résztvevők létszámát inkább csökkenteni kellett. Ettől függetlenül a közmunkaprogramnak mennie kell, ezt a termelést nem szabad feladni. Jelenleg csatornázás zajlik a faluban, melynek révén lehetőség nyílt arra, hogy a termőterületek talaját feltöltsük, frissítsük. Ezen dolgozunk, s bízunk benne, hogy a kert és a fóliák továbbra is ellátják majd Bucsuta konyháját, s ezzel együtt a lakosságot finom és egészséges zöldségekkel – fogalmazott a polgármester.

Ez is érdekelheti:

Panoráma Ökokert: „Háztájit enni jó!”

Hazánk egyetlen érintetlen ősbükköse

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság

Magazin ajánló: