A legelőre alapozott tartásmódnál fontos, hogy mind az állat kondícióját, mind pedig a legelőterület megfelelő állapotát fenntartsuk. A gyepfelmérések, valamint az állatok kérődzésének szenzoros megfigyelése és nyomon követése komplex rendszerbe helyezve optimalizálja a legeltetés folyamatát, segíti a legelőszakaszok váltásainak jobb időzítését, legeltetési tervek készítését és objektív alapul szolgálhat egy szubjektív döntési folyamatban. Mindezekről az összefüggésekről dr. Márton Alizzal és Balog Petrával, az ÖMKi kutatóival beszélgettünk.
Intenzív állattenyésztési rendszerekben kezdték először alkalmazni a különböző érzékelőket és a digitális adatgyűjtésen alapuló rendszereket. A legeltetésre alapozott extenzív állattartás most kezdi felfedezni, megismerni az alkalmazható digitális technológiákat. Napjainkra megjelentek az extenzív vagy félintenzív állattenyésztésben is eredményesen használható szenzorok és rendszerek.
A vizsgálatok során alkalmazott négy szenzor közül az egyik egy kifejezetten húsmarhaállományokra fejlesztett GPS volt. Ezenkívül egy nyaki transzpondert szereltek a tehenekre, és ennek megfeleltethető kis fültranszpondert helyeztek el a borjakon. A harmadik egy lábra csatolható pedométer volt, amelyet mind a tehenekre, mind a borjakra felhelyeztek. A negyedik szenzor egy bendőbólusz volt, amit természetesen csak a kifejlett állatoknál alkalmaztak.
Arra voltak kíváncsiak, hogyan lehet az adatokat az állatokról egyedenként, nagy területekről begyűjteni, majd feldolgozni. Az első nehézséget a fix adóvevő egységek okozták. A terveknek megfelelően két vízivóhely mellé telepítettek vevőegységet, mivel attól függően, hogy mely itatót érik el az állatok az adott legelőszakaszról, feltételezték, hogy valamely vevőegységen keresztül biztosan eljutnak naponta az adatok a központi számítógépre.
De a tapasztalatok mást mutattak. Egy esősebb időszakban alkalmi vízivóhelyek alakulnak ki a legelőn, és az állatok már nem mennek el feltétlen az itatóig. Ezért egy mobil vevőegységet vetettek be a folyamatos adatgyűjtés, vagyis az állatok viselkedésének, mozgásának, aktivitásának nyomon követése érdekében.
A négyéves projekt eredményeként a leginkább alkalmazható adatokat a nyaki transzponder és az ennek megfelelő fültranszponder szolgáltatta, többek között azért, mert ezek az érzékelők az aktivitás mellett a kérődzést is detektálták.
Kérődző állatok esetében a kérődzés egy olyan paraméter, ami a legérzékenyebben reagál az állatokat érintő külső és belső változásokra. Ha valamilyen fertőzés, fizikai sérülés, vagy belső elváltozás alakul ki, akkor kérődzéscsökkenés figyelhető meg az állatoknál. A kérődzés detektálását ezért elengedhetetlennek tartják az ÖMKi munkatársai. Így a további kutatásaik során a nyaki transzpondert alkalmazva különböző fajtákat vizsgálnak, hogy van-e eltérés a fajták között a takarmányozással összefüggő viselkedésben, vagy a különböző szaporodásbiológiai paraméterekben. A továbbiakban olyan gazdaságokkal dolgoznak együtt, akik önerőből már beszereztek és alkalmaznak ilyen digitális adatgyűjtésen alapuló rendszereket.
Amit fontos megemlíteni, hogy ezek a rendszerek soha nem tudnak százszázalékos pontossággal működni, mert élő szervezeteket vizsgálnak. Egyedenként is vannak olyan különbségek, amiket néha nem lehet megmagyarázni. Előfordul, hogy az állomány nagy része valamiképp reagál egy helyzetre, de az állatok egy kis százaléka nem, vagy másként.
A GPS használatával az állatok mozgása, a legelőhasználat is nyomon követhető lesz, erre vonatkozóan is részletes vizsgálatokat végeznek majd. Több okból is érdeklődnek egyébként a húsmarhatartók a GPS-technológia iránt. Egyrészt, ha eltulajdonítja valaki az állatot, akkor meg lehessen keresni, hiszen a műholdas rendszerek képesek bárhonnan jelezni az állat pozícióját. Másrészről lehetőséget biztosít az ellenőrzésre, hogy megfelelő helyen, megfelelő ideig tartózkodik-e a gulya. A négy év tapasztalatából a kutatók arra jutottak, hogy amikor a gulyában átlagosan 400 perc/nap a kérődzési érték, akkor érdemes legelőszakaszt váltani.
