A néhány megmaradt flamand szőlőtermesztő vállalat közül a legnagyobb, a Druiven Dewit szerint is kétséges a belga szőlőtermesztés jövője, de nem a kereslet miatt.
Ők ugyan jó helyzetben vannak az utódlást tekintve, mert jövőre az ötödik generáció tagjai veszik át a cég vezetését, ami egyedülállónak számít ebben az ágazatban. A költségek növekedése azonban aggasztó.
Idén július közepén kezdték az értékesítést, a kereslet az előző évekhez képest nem változott, továbbra is nagyon jó, a hazai termesztésű szőlőből több is fogyna, mint amennyit kínálnak. A bővítést is jó ötletnek tartják ilyen kereslet mellett, azonban óvatosak ebben a kérdésben, hiszen annak ellenére, hogy az értékesítés nem okozna gondot, a nagyobb felületen termesztéshez több munkaerő kellene, aminek megtalálása számukra is komoly kihívás. Ezenkívül úgy látják, hogy